Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Borossay Katalin: A kecskeméti városi mozgószínház és Mende Valér

6. kép. A mozgószínház az 1940-es években evangélikus bérház, 1910-1911) mellett tervezett egy korrekt, arányos házat a magyar vidéknek és a művészet hajlékának megfelelő, de rá nem igazán jellemző „classicus stilus"-ban. Szemlátomást nem volt viszont semmi érzéke az l-ll-lll-IV. osztályú nézőközönség, a fapad-szék-páholy közötti különbségek érzékeléséhez és érzékeltetéséhez, valamint ahhoz, hogy a mozgókép-színház „színházszerüen" nézzen ki. Megbízójának, Fenyő Sándornak nem volt elegendő pénze ahhoz, hogy saját erejéből véghezvigye azt, amit elkezdett; ekkor lépett (ismét) a képbe ifj. Ecker József, „a kiváló kinematográf szakember", aki viszont csak akkor volt hajlandó pénzzel beszállni a vállalkozásba, hogyha a mozi úgy épül fel, hogy a lehető legnagyobb hasznot hajtsa. Ecker tudta, hogy ezt hogyan lehet elérni: drasztikus férőhelyszám-emeléssel, s ezzel együtt a légköbméterek lehetőségig teljes kihasználásával (a földszinti páholysorral az előcsarnokból vett el jókora területet, az emeleti páholysor és a mögötte lévő széksorok miatt pedig a Mende által tervezett kosáríves boltozatot kellett síkfödémmel kiváltani), valamint az ülések, s így az árak differenciálásával. Fenyő részben kényszerhelyzetben volt, de mint banktitkárnak, nem lehetett ellenére a reménybeli magasabb jövedelmezőség, kivált, hogy az Eckerrel kötött szerződés értelmében ő csak a tiszta jövedelem egynegyedét élvezte; a városi tanács - ami hagyományosan bevétel oldalról közelítette meg a mozi-kérdést - pedig