Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)
B. Benkhard Lilla - Mentényi Klára: A Kőszeg Rájnis utca 3. számú lakóház kutatása
illetve egy síkmennyezetes további térből állt, amelyben akkor még bizonyára nem laktak, talán a hiányzó kamra vagy pince funkcióját töltötte be. Ez a ház sem úszta meg teljesen az 1700., majd az 1720. évi még nagyobb tűzvészt, amely a Belvárosban 38 házat rongált meg, többek között a szemközti jezsuita templomot, kollégiumot és iskolát. 44 Elképzelhető, hogy ezzel függ össze a kapualjban korábban már említett, erősen átégett réteg. Bizonyára a tetőszerkezet is leégett. Mindenesetre a kapualj déli falának felső szakaszán a sötétszürke-fekete festés megégett felületeivel találkoztunk. A korábbi időszakokhoz képest többet tudunk arról a barokk kori építkezésről, amelyet már egészen biztosan Dugovics János nevéhez köthetünk, s amely lényegében a mai emelet kialakítását jelenti. Nemes Dugovics György 1683-ban nyert polgárjogot Kőszegen. 45 Ebben az időpontban feleségével, Káldi Krisztina asszonnyal már egy rövid ideje tulajdonában volt a szomszédos sarokház, a mai Rájnis utca 1., amelyet egy ugyanez év március 9-ei szerződés szerint vett meg Csór Erzsébet örököseitől. 46 Ő valamint testvére: Lukács és unokatestvére: Mihály kapták a család címereslevelét I. Lipót császártól 1674. augusztus 25-én. 47 Azok közé az akkortájt beköltöző katolikus nemes urak közé tartozott, akik jó viszonyt alakítottak ki a rendházukat csupán a közelmúltban felépítő jezsuita atyákkal. Tudjuk például, hogy 1683. július 18-án, akkor, amikor Thököly seregei elfoglalták a várost, a csupán néhány lépésnyire lakó jezsuita házfőnök éppen Dugovics Györgynél volt ebéden. 48 1716-ban azonban feltehetően már nem élt, mert ettől kezdve az adójegyzékekben fia, János szerepel. 49 Dugovics János Vas vármegyejegyzője az 1720-as évek végén - az 1730-as évek elején vásárolta meg az 1727 óta már halott Gombossy Judit örököseitől 50 a szomszédos (mai Rájnis 8. kép. Az északra eső emeleti utcai szoba (6), 2002