Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

Marosi Ernő: Két korszak emléke. Az esztergomi királyi palota kettős kapuzata

5. kép. Esztergom, királyi palota, kettős portál, a nagyobbik kapuzat részlete: bal oldali béllet amelynek sarokvasai hátul ma is a helyükön vannak. Logikusan jártak el: rendet téve a zavaros funkciók között, megkülönböztették egymástól a tekintélyes főkaput és a mellékhelyiség bejáratát. Az itt megfigyelhető eljárás: a 12. század végi terek megőrzése és adaptációja a reneszánsz együttesben a „stúdió" terében is követhe­tő. Kifestették boltozatát, amelynek - itt is szalagként alakított - keresztboltozati bordájának rekonstrukcióját éppen a rá festett zodiákusjegyek sorrendje könnyí­tette meg. 5 E terem erényeket ábrázok) falképének eredeti látószögét is a mára el­tűnt második padlószint határozta meg - az ennek egykori meglétéből következő könnyű elérhetőségről a festett felületen sok graíitti tanúskodik." A hagyományo­san „Vitéz stúdiónak" mondott terem reneszánsz díszítésének idejéről eltérnek a vélemények: a Vitéz Jánosra való, Bonfmi említésére támaszkodó hivatkozással szemben áll a stiláris valószínűséget is figyelembe vevő későbbi datálás - rendsze­rint már Ippolito d'Esté érsekségének idejére, amikor, 1494-ben, egy festő, Magis­ter Antonius florentinus jelenlétéről okleveles forrás is van. 7 Az erény-freskók nemcsak azért tartoznak össze a kapuzat átalakításával, mert ugyanahhoz a reneszánsz stílusú átdolgozáshoz tartoznak, hanem azért is, mert -

Next

/
Thumbnails
Contents