Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)
Tóth Sándor: Észrevételek a pesti reneszánsz szentségházak tárgyában
3. kép. András püspök tabernákuluma, a szentségfülke fölötti mező kehelyábrázolás nyomával alakú szentségfülkét körülvevő perspektivikus hatású látszatarchitektúra. Ez homlok- és alapsíkon, valamint a kettőt összekapcsoló ferde, rövidüléses felületeken bontakozik ki. A fülke az alapsíkon trapéz alakú, távlatot jelző ferde felület fölött helyezkedik el. Kétfelől, a trapéz száraihoz is illeszkedve, ehhez hasonló, de álló idomú ferdület kíséri, félkörös zárású mélyedéssel. E részt a homloksík két keskeny sávja fogja közre, és megfelelően megtört vonalú háromrészes párkány zárja. Fölötte félkörös - az alapsíkon enyhén patkóíves - lezárás következik, a két sarok felé ívháromszöggel. Az építményt a nagy párkány fölött félkörös forma koronázza, a pilaszterek sávjának nagyjából megfelelő lunettakerettel, akrotérionokkal. A középrész vörösmárvány, a többi márga. A szélesség az alsó rész mezőinél 2,45, a teljes magasság 6 m körüli. A felületek kitöltöttsége, a főbb tagozatok profilozása szintén hasonló. A lábazat sima, az alsó rész tükrös mezőiben kétoldalt gyümölcsfüzér, középen címeres kompozíció jelenik meg. A párkány frízében a címerre vonatkozó felirat, záró tagján levélsor vonul végig. A pilaszterek attikai lábazata sima. Fejezetük leveles díszű, törzsük tükrös; gyümölcsöstálban végződő, groteszk elemekből összetett állványféle domborművével kitöltött. Díszített az elválasztó sáv és a középrész félkörösen zárt látszat architektúráját szegélyező sáv is. Az ívháromszögekben egy-egy tárcsajelenik meg. A fülkék melletti mezők mélyedéseiben egy-egy angyal tűnik fel. A törtvonalú párkány frízében az oltáriszentségre utaló felirat, fölötte tojássoros tag húzódik. A sima lunettában mindkét esetben levésett dombormű nyoma vehető ki, körülötte a ferde felület sugarasan rekeszekre tagolt. A nagy párkányon az ar-