Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

Tóth Sándor: Észrevételek a pesti reneszánsz szentségházak tárgyában

s Észrevételek a pesti reneszánsz szentségházak tárgyában TÓTH SÁNDOR Régóta nézegetem a belvárosi templom nagy tabernákulumait. Újabban kezdett csak feltűnni, hogy megfigyeléseim részben olyanok, amilyenekről a szakirodalomban mindmáig nemigen esett szó. Ezért vettem a bátorságot, hogy szemlélődésem eredményeit arra az ünnepi alkalomra, amelyhez e munka készülte fűződik, a nyilvánosság elé tárjam. Amint figyelmemet kezdtem a tárgyra összpontosítani, eddigi szétszórt benyomásaim valamelyest egybeszerveződtek, és némi utánanézés folytán ki is egészültek. így az előkészületekből talán kikerekedhet olyan összefüggő gondolatmenet, amely érdeklődésre tarthat számot. A mesterkérdés szempontjából az utóbbi időkben jelentős szerepet kapott egy Détshy Mihály által 1964-ben közölt adat, amelynek szövege - a félreérthetőség elkerülése végett kiegészítve - így szól: „ítem feci sepulcrum Nicolai episcopi de novo preparare ante altarem [!] Beate Virginis, quia erat ultra modum incommoditas in ecclesia, quia in transitu in medio erat ab uno Italo in Pesth de rubeo marmoreo [!] cum imagine et litteris proßorenis 25 (fl. viginti quinque)." E pár sor az Estei Hippolit egri püspöknek készült számadások sorában a székesegyházat 1506. július 24-én ért villámcsapás utáni helyreállítás legelső költségtételei között tűnik fel, amelyek a számadó budai beszerzéseivel kapcsolatosak.' Pesti vonatkozásban az adatot pár évvel utóbb Balogh Jolán értékesítette. O, először is kijelentve, hogy „Esztergomi olasz lapicida faragta a Belvárosi plébániatemplom két hatalmas tabernákulumát és a főoltárt (kb. 1505-1508)", az előbbiekről kisvártatva így nyilatkozott: „Tehetséges mesterük azonos volt azzal az olasszal (Italus in Pesth), akivel - Ippolito egri számadásai szerint - Miklós püspök (Báthory Miklós?) figurális sírkövét faragtatták 1506-ban."

2 Függetlenül attól, hogy Báthory Miklós (váci) püspök síremlékére a teljes szöveg ismeretében nem lehet gondolni,

3 a feltevés valóban kézenfekvő. Ha volt Pesten olasz kőfaragó akkoriban, amikor a tabernákulumok keletkeztek, ki más is készíthette volna azokat, mint ő? De vajon ki az az ő, akiről a számadó csak annyit tartott érdemesnek leírni, hogy „egy olasz Pesten"? O volt ott egymaga? Vag)- többek közül volt egy? És egyáltalán: miért Pestről rendelt síremléket a számadó, miközben Budán vásárolgatott? Nem sok remény van olyan forrás felbukkanására, amely e kérdésekre egyértelmű választ adhat. A mesterek számát illetően azonban a műformák szemügyre vételéből adódnak bizonyos következtetések. A két szentségház kétségtelenül egy pár: felépítésük, anyaguk, méretük lényegében egyező. (1-2. kép) Alsó részük erősen kiülő lábazatból, fölötte széles középső és két oszlopszékre emlékeztető, de nem kiugró szélső mezőből, valamint tagozott párkányból áll. A fő rész erről emelkedik: keretműve pilaszterpár és nagy, háromrészes párkány, középrésze, amelyet ezektől keskeny sáv választ el, az álló téglalap