Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)

Simon Zoltán: Egy lépés előre: újabb középkori részletek a sajókazai református templomon

4. kép. A templom kutatási alaprajza csináltatnak.' 3 Úgy tűnik tehát, hogy a 19. század derekára alakult ki a templom mai külső-belső képe, melyhez viszonyítva azóta, csak visszalépés történt (a fa­mennyezet pusztulása, a festett berendezés lemázolása). A templom kutatása Mind a korábban előkerült részletek, mind pedig a kitűnő forrásadottságok arra utaltak, hogy a sajókazai templom fokozott figyelmet érdemel. A külső falkutatás megkezdésére - mely tulajdonképpen jelen pillanatban is zajlik - a tervezett külső felújítás nyújtott lehetőséget. A kutatás nem hozott volna ilyen eredményeket Vad­nai Judit lelkész és a hívek áldozatos munkája nélkül. A kutatás célja az építési pe­riódusok megismerése (4. kép), a korábbi nyílásrendszer és homlokzat architektú­ra nyomainak feltárása (5. kép), valamint az elbontott sekrestye kiterjedésének meghatározása volt. A kutatásnak a felújítás terveinek elkészülése előtt kellett meg­történnie, hiszen az előkerülő részletek döntően befolyásolhatják a helyreállítás mikéntjét. Köszönet illeti a terveket jegyző Farkas Pál építészmérnököt is a kuta­táshoz nyújtott sokrétű segítségéért. A kutatás során megállapítást nyert, hogy a hajó építőanyaga tégla, míg a szen­télyé törtkő. A két fajta falazat a szentély déli oldalának nyugati támpillérénél, a pillér nyugati oldalánál, - illetve ennek megfelelően az északi oldalon is - találko­zik, éles, függőleges elválás formájában. Az elválás csaknem a barokk párkány al­jáig követhető volt. Az elválástól keletre a szentély falazata egységesnek bizonyult, viszont a hajó északi és déli falában a nyugati sarkoktól mért 650 cm-nél egy-egy éles, függőleges elválás mutatkozott, mégpedig oly módon, hogy a beforduló va­kolatok alapján egyértelmű volt: az elválástól nyugatra levő falazat a későbbi. Az elválástól keletre eső téglafalazat a szentély csatlakozásáig egységes. Mivel mind az

Next

/
Thumbnails
Contents