Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Déry Attila: Tartószerkezetek korai méretezési elvei és megoldásai
gában rejlett. Már a 19. században ismeretesek voltak ugyanis olyan kötélerő-poligon számítások, amelyek a boltozatok elemi részeire - köveire, tégláira - jellemző nyomásirányokat és erőket megközelítőleg valósághűen mutatták be. A darabokra felosztott boltív súlyait, mint határerőket ábrázoló grafoszatikai számítás, végeredményben megadta a boltív súlyát, súlypontját, valamint a zárókőre és vállkőre ható nyomóerőket. Bár a boltozat, mint nehéz és munkaigényes épületszerkezet, már a 20. század elejére túlhaladottá vált, kisebb hidak építésekor, valamint egyes ipari létesítményekben - tárolókban, olvasztó kemencékben - máig használatos. Éppen ezért, a 20. század elején kidolgozták pontosabb számítási módszereit is. Ezek általában az ismertetett megoldások szerinti ajánlásokkal élnek a boltövek záradékvastagságait tekintve, de részletesen és alaposan számolják ki a vállkövekre ható vízszintes erőket, mint mértékadó igénybevételt. A boltozat vízszintes nyomásának kiszámítására a következő képlet szolgál: G . b H=-— r—^ 2 J ahol a q a boltozat súlya, a a boltozat hossza, d vastagsága, b fesztávolsága,/magassága, G pedig középső ívhosszúsága. A támasztóvonal bármilyen helyzetére vonatkozó nyomást pedig az alábbi módon lehet kiszámolni: _ G m 2 F, amely képletben H a vízszintes nyomás, G a boltozat súlya, m a félboltozat súlypontja és a támasztóvonalnak a vállkőben lévő végpontja közötti távolság, Fj pedig a támasztóvonal magassága. Egyszerűen belátható, hogy a támasztóvonal a keresztmetszetből nem léphet ki, mert akkor a boltozat elveszíti szilárdságát. A képletből érthető, hogy a támasztóvonal magasságának növekedésével a vízszintes nyomás csökken. A fenti képlet tulajdonképpen olyan alapképletnek tekinthető, amelyből egyes szerzők - Esselborn, Landsberg, Litinsky - levezették saját megoldásaikat; ezek azonban már nem tartoznak az építéskivitelezés területéhez. IRODALOM E téma az építészet történetének egyéb forrásaihoz képest igen csekély ismertséggel és nyomtatott irodalommal bír, különösen magyar nyelven. Tervtárakban sok - egyébként érdektelen épület tervlapjainak mellékleteként megmaradtak azonban számítások. A 19. század első felében általánosan használatos mű volt: Koller, Matthias Fortunat: Der praktische Baubeamte. 1-3. Wien, [1797-1798] és a Der neue praktische Baubeamte. Wien-Triest, 1815. amelyhez hasonló könyvek később is napvilágot láttak. Kritikusabb szerkezeteket tervezők és kivitelezők haszonnal forgathatták Breyman, Gustav Adolf: Allgemeine Bau-Kontruktions-Lehre mit besonderer Beziehung aus das Hochbauwesen. 1-4. Leipzig, 18811890. c. többször - átdolgozva - is kiadott köteteit (Holz, Stein, Eisen, stb.) és a Baugewerkszeilung és Zeitschrift für Bauwesen c. folyóiratot. Az építőmesterek számára írott segédlet-szerű füzetek is összefoglalják az e tárgykörben ajánlott ismereteket - különösen a 19. század végétől. Különösen a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet segédletei és a Közlönyében közzétett, e tárgykört érintő publikációk érdemelnek figyelmet. A téma legjobb magyar nyelvű összefoglalója Wanderley, Germano: Epületszerkesztések könne. A teljesen átdolgozott és bővített második kiadás után fordította Tankó Sámuel. Az eredetivel összeegyeztette Ney Béla. 1-3. Bp., 1884-1885., valamint Tanké Sámuel: A lakóház tervezése és építése,
