Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Kubinszky Mihály: Adatok a soproni építészek életéhez és működéséhez (1900-1945)

5. kép. Hárs György (1898-1971) építész Sopronban önálló építőmesteri ipart vált ki, tervezői és kivitelezői gyakorlatot egy­aránt folytat. Kisebb téglaégetőt is beindít. A gazdasági válságot követően azonban vállalkozása nehézségbe kerül, iparát 1934-től szünetelteti, 1936-ban megszünteti. Visszatér az Esterházy hitbizomány építési-építészeti szolgálatába. Sopronban szé­leskörű kulturális-társadalmi életben vesz részt (Magyar Mérnök- és Építészegylet, Képzőművészeti Kör, Zeneegyesületi vegyeskar, Soproni Korcsolyázó Egylet), be­kerül a törvényhatóságba is. A második világháború után mint a Szociáldemokra­ta Párt tagja, rövid ideig a soproni szervezet elnökeként, működik. A Megyei Föld­birtokrendezési Tanács kötelékében részt vesz a földosztásban. 1949-ben az első magyar vidéki állami tervező irodában dolgozik (MATI, majd Soproni, később Győri Tervező Iroda). Innen a zalamegyei olajvállalathoz, majd egy zalamegyei épí­tészeti tervező irodához kerül. 1957-ben nyugdíjba vonul, kisebb magántervezése­ket élete végéig vállal. Sopronban hunyt el 1971. március 24-én, a régi Szent Mi­hály temetőben nyugszik. Tervezési tevékenysége nyomán Sopronban épült jelesebb alkotásai: Családi la­kóház, Béke út 5. (1929), zártsorban álló dr. Khoór Ödön lakóház, Deák tér 39. (1930), Szent Domonkos-rendi Credo-egylet zártsorú épülete, Deák tér 41. (1934, Sopron bombázásánál 1944-ben elpusztult), Családi lakóház, Zrínyi utca Mikové-

Next

/
Thumbnails
Contents