Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Ágostházy László: A romokról

Ugyanakkor az is tisztázódott, hogy van egy sor olyan kérdés, amely talán finomítást, csiszolást igen, de alapvető átértékelést, újragondolást nem igényel. Olyan kérdésekre gondolok, amelyeket a rom-emlékekkel foglalkozó szakirodalom kimondva-kimondatlanul felvet, s amelyekkel lényegében egyet is ért. Vállalva a hiányosság, a fésületlenség ódiumait, megpróbálom a problémákat - tanulságokat ? - csokorba gyűjteni. - Nagyobb épületmaradványok kiegészítéssel is együtt járó konzerválását a teljes feltárás révén kibontakozó és az összefüggéseket is tisztázó ismeretek birtokában szabad csak megtervezni. - Feltárt épületmaradványoknak a konzerválás megkezdéséig szakszerű védelmet kell biztosítani az időjárás és a rongálás ellen. - Tisztes önmérséklettel meg kell valósítani, hogy olyan emlékek régészeti feltárására ne kerüljön sor, amelyek szakszerű és hosszú távon is megfelelő konzerválásának feltételei nincsenek biztosítva. - A tudományos programokban szereplő feltárások nyomán megismert „épületleleteket" a kellő felmérés-fotózás-dokumentálás után vissza kell temetni az esetben, ha az épületmaradványok nem részei valamely régészeti parknak, bemutatásra szánt épületegyüttesnek, vagy kiemelkedő jelentősége miatt speciális szerepű helytörténeti emléknek. - El kell dönteni illetékeseknek azt, hogy melyek azok a rom emlékek, amelyek hosszútávon is láthatóak maradnak s ezért nem csak megfelelő konzerválást, hanem a kiegészítések valamilyen formáját is megkapják. Nem lehet hazánk valamennyi rom emlékét felszínen, láthatóan hagyni. Erre csak azokat szabad kijelölni, amelyek a legszélesebb értelemben vett élménykeltésre, tudatformálásra, információ közlésre alkalmasak. Úgy gondolom, rom-örökségünk jövője érdekében ezeket az - önmérsékletet is igénylő - szempontokat végig kell gondolnunk. JEGYZETEK 1. A kérdéskörrel kapcsolatosan a lényeget érintik és találóak Hajnóczi Gyula: A római kori műemlékek helyzete hazánkban 1988-ban. Műemlékvédelem, 22, 1988, 3. 145-148. c. írásában tett megállapításai. 2. Fejérdy Tamás: Hitelesség a műemlékek restaurálásában (helyreállításában). Építés- Építészettudomány, 25, 1995, 1-2. 25. 3. Pogány Frigyes: A történeti és esztétikai szempont a műemlékek értékelése és helyreállítása során. In: A velencei carta és a magyar műemlékvédelem. Budapest, 1965. október 25-26. Bp., 1967. 2736. 4. Román András: Változások a világ műemlékvédelmében a Velencei Karta óta. In: Román András: Műemlék, építészeti örökség, város. Válogatás (cikkek és előadások) 1970-1995. Bp., 1996. 22. 5. 1997. évi LIV. törvény a műemlékvédelemről. 3. §-a. 6. 1997. évi LIV. törvény a műemlékvédelemről. 3. §-f. 7. Hajnóczi J. Gyula: A hitelesség és az identitás problémája a régészeti műemlékvédelem tükrében. Építés- Építészettudomány, 25, 1995, 1-2. 63. 8. Erdei Ferenc: Rommaradványok helyreállítása. In: A műemlékvédelem Magyarországon. Szerk. Császár László. Bp., 1983. 34. 9. A műemlékvédelem szakirodalma alapján is érzékelhető, hogy a szerzők szívesebben fordulnak az „élő" emlékek problémái felé. Erre az is jellemző, hogy a magyar műemlékhelyreállítások 20 évét áttekintő beszámoló minden műemlékfajtát részletesen elemez és bemutat, de a rommaradványokkal csak áttételesen foglalkozik. Ld. Császár László: 20 év műemlék-helyreállításai a Karta tükrében. Műemlékvédelem, 28, 1984, 4. 230-251. Talán e magatartást indokolja még Császár megállapítása: „Több szaktudást igényelnek azok a műemlékek, amelyek későbbi, elrontott-átépített állapotukból kell [...] az eredetit hitelesebben megközelítő architektúrával ellátni." Császár i. m. 233. Sajnos ha-