Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Komárik Dénes: Adalékok Romano magyarországi működéséhez
felszentelése alkalmából felállított „diadalív"-et - noha Szt. László titulusú istenházáról volt szó - Szűz Mária Patrona Hungariae-ként való ábrázolása koronázta. Az első patrocinium, Nagyboldogasszony - vagyis Mária mennybevitelének ünnepe, az ország Mária oltalmába ajánlásának ünnepe is volt, s a hívek számára Nagyboldogasszony tiszteletében évszázadok óta egybeolvadt a vallásos buzgalom és a hazáért való aggodalom, a hazával való törődés. így hát érthető, hogy a választás erre esett. Hogy azután ez az elhatározás - hűen maradva az eredeti indítékhoz - miért és hogyan változott meg, egyelőre nem tudható. Lehetséges, hogy a mindenkor egyik legnépszerűbb magyar szentnek számító Szt. László ez időben megújuló, 19. századi kultusza a magyarázat. Hiszen a valami módon új mindig kifejezőbbnek, erőteljesebbnek tűnik, mindig rendelkezik a nagyobb vitalitás erejével. Annak ismeretében azonban, hogy a kép donátora, megfestetője Ürményi József volt, számolnunk kell azzal a lehetőséggel is, hogy a patrocinium-változtatás Ürményi iniciatívája alapján történt, amint ezt az oltárkép ismertetésekor felvetettük. Hogy a gondolatot aztán, ha így történt, Eötvös támogatta - miként Szabó Júlia ennek motívumait helyesen részletezi 2 "' - azt bizonyosra vehetjük. De ugyanígy nem alaptalan az a gondolatmenet sem, melyet e motívum idézésével ugyanott Szabó Júlia ad magyarázatul a Szt. László patrociniumra, itteni kultuszának szorgalmazására. Ebben Eötvös nagyobb távlatú, európai horizontú korprobléma-látásában látja meg a magyarázatot és a döntés rugóját. A patrociniumváltoztatás Eötvöstől való származtatása azonban - a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján - teljes bizonyossággal mindebből nem vezethető le. Igaz ugyan, hogy ez Eötvös építőbizottsági elnökké választása után valamikor történt, s ez nyomós érv. De ugyanakkor biztosra kell vennünk, hogy mind Eötvös, mind Ürményi kezdettől fogva - az ügyek előkészítő, kevésbé intézményes szakaszában is - itteni villabirtokos és jelentős személyiségként a kápolnaépítés ügyével kapcsolatban állott. Sőt, mint már volt róla szó, komolyan számolnunk kell az Eötvös-Halványi kapcsolat lehetőségével is. És mindezek ellenére 1854 elején a tervezett patrocinium Nagyboldogasszony volt! Végül néhány szót az oltárképről. Ezt - miként az irodalomból 21 ' ismeretes - az Ürményi család támogatását élvező Molnár József (1821-1899) festette. 27 A képet azonban a templom 1886/87-ben történt alapos és részben módosító restaurálása alkalmával a krisztinavárosi plébániára vitték, ahonnan többé nem került vissza. 28 A kép további sorsa ismeretlen. A ma látható, azonos témájú oltárképet Stetka Gyula (1855-1925) festette. A régi képről eddig nem tudtunk semmit, ábrázolás, fénykép nem maradt róla. A fentebb idézett felszentelés-kori beszámolóból azonban megtudjuk, 29 hogy a szent királyt fehér lovon ülve, koronával a fején királyi palástjában stb. ábrázolja. Ellentétben a helyére került kép gyalogos figurájával. 30 2. Ürményi József angolkertje Az Isten-hegyi kápolna közelében fekvő, már említett Raitzenkopf (a Svábhegynek a mai Istenhegyi út fölé emelkedő mellékcsúcsa) jelentős részét elfoglaló, csaknem 22 holdas erdőt Ürményi József alnádor 31 túlnyomórészt az 1844. november 8-tól 1845. június 8-ig tartó árveréseken, kisebb részben (7 holdat) 1846 februárjában birtokszomszédjától vette meg. 32 Gál Évának a budai hegyvidék betelepülésével foglalkozó, 1971-ben megjelent alapos tanulmánya ezzel kapcsolatban a következőket mondja. A területet Ürményi „1846-1853 között romantikus szellemben mű-vadászterületnek rendezte be: a nagy, erdős parkban vadászházat, erdei lakot,
