Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Komárik Dénes: Adalékok Romano magyarországi működéséhez

Helytálló ugyan - miként Szabó Júlia írja'

24 -, hogy „az építkezés egyik fő donátora Eötvös volt", de az is, hogy legfőbb donátorának Ürményit kell tekintenünk. Eötvös 350 frt-tal támogatta a nemes célt, de Ürményi 210 frt készpénzen kívül 300 pfrt-nyi összegért megfestette az oltárképet, és ismeretlen összeget fizetett az építési terv elkészítéséért. Természetesen a puszta anyagi arányok nem döntenek el mindent, de utalásjellegük azért van. Hozzátéve, hogy terv csináltatása, kép festetése több törődést jelent, mint a sima pénzátutalás. Annyi minden esetre bizonyosnak tűnik, hogy szerepe nagyobb volt annál, mint amit a tervkészíttető, oltárképajándékozó mivoltát számon tartó említések módja sugall. Valószínűleg kapcsolatos az Eötvös-Ürményi szerepkör mivoltával a kérdés, hogy miért, hogyan, kinek az iniciatívája alapján lett az eredetileg Nagyboldogasszony patrociniumból Szt. László patrocinium. Eddig ugyanis minden forrás úgy kezelte, hogy eleve Szt. László tiszteletére épült a templom. Az egyértelműen világos, hogy a patrocinium - mind a kezdeti, mind a végleges változat - kiválasztásának alapvető indítéka az abszolutizmus nemzeti elnyomásával szemben minden szinten és a legkülönbözőbb módon felszínre törő ellenérzés, ellenállás volt. Ennek abba az egyházi téren megnyilatkozó vonulatába tartozott bele, melynek csúcsa a Scitovszky prímás által szervezett és vezetett máriacelli zarándoklat volt 1857 szeptemberében. A Magyarok Nagyasszonyának kedvelt kegyhelyére 25.000 ember vonult gyalog végig, ismert egyházi énekeket - köztük az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga" kezdetű, Szt. István királyhoz fohászkodó éneket és a „Boldogasszony anyánk" egyszerre vallásos és nemzeti érzületű strófáit - énekelve. És ennek épületünk esetében záróakkordja volt, hogy a kápolna 6. kép. Angolkert tavában álló építmény. Johann Romano terve, 1842