Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Ágostházy László: A romokról

lyozni úgy, hogy mindeközben hű tudjon maradni a Velencei Kartában megfogalmazott elvekhez.'A konzerváló-megóvó, illetve értelmező-élménykeltő megfontolások nyomán készülhet kismértékű, közepes vagy akár nagymértékű kiegészítése a rom-emlékeknek. Minden esetben mérlegelni kel a hozzáadott új részletek mennyisége arányában csökkenő-változó hitelesség problémáját. Elvileg a legkevesebb kiegészítéssel konzervált emlék hitelessége sérül a legkisebb mértékben, ugyanakkor így alkalmas legkevésbé információk közvetítésére. Alig tudunk meg valamit egy néhány deciméter magasságig lepusztult falú római kori épület helyiségeinek rendeltetéséről, különösen nem hajdani megjelenéséről, tömegformájáról, homlokzatiról. A régészetileg leltárt emlékek többsége ilyen, s tulajdonképpen pusztultságuk mértéke döntően meghatározza azt, hogy konzerválásukon túl szabad-e, lehet-e további beavatkozásra-kiegészítésre gondolni. Arra tehát, hogy létezésükkel ismét környezetük szerves részévé lehet-e őket tenni, hiszen az ideális cél ez volna.

13 A romok konzerválásának lényeges célja ugyanis egyebek mellett az, hogy ismét környezetük integráns és aktív elemévé tudjanak válni s ily módon hatást gyakoroljanak annak hangulatára, jellegére, arculatára.

14 A rom emlékek ezen finom árnyalatokkal gazdag szerepe, élményeztető megjelenése csak érzékeny tervezői megközelítéssel „sok vonatkozásban egymástól eltérő módszerek alkalmazásával" valósítható meg.

1 ' Végiggondolva a magyar műemlékvédelemnek az elmúlt évtizedekben a rom emlékek konzerválásában kialakult gyakorlatát, megállapítható, hogy abban óvatosabb és merészebb kiegészítések és konzerválási módszerek egyaránt fellelhetőek, a konzervátor építész személyes felfogásából következően. A technikai megoldás is gazdag választékú. Egy közös törekvés mégis felfedezhető a megvalósult munkákban: az újbóli használhatóvá tétel, a környezetbe való újbóli aktív integrálódás megteremtésének imént idézett szándéka. A gyulai, a várgesztesi, a boldogkői vár esetében kevés hozzátétellel újból lehetővé vált a helyiségek használhatósága, így a szemlélő számára a rom látványa nem váltott át a megszokottól eltérő, valamilyen mesterséges képződmény képévé. Hasonló módon válhatott ismét élő emlékké a dunaföldvári csonkatorony, vagy a kisvárdai vár délkeleti tornya. Az újbóli használhatóság érdekében többnek kellett történnie Eger, Sümeg, Boldogkő, Simontornya vára esetében: mindegyiknél új tetőfelületek, felmagasított, a kiegészítettséget jelző, nem összefüggő épülettömegek jelentek meg, amelyek a szemlélőben nem feltétlenül a harmonikus látvány képét keltik. A magyar várromok helyreállításának gyakorlatában sajátos helye van a diósgyőri várnak, amelyben a teljes magasságban álló tornyok közül három alkalmas volt az eredeti külső és belső megjelenést megközelítő kiegészítések-újjáépítések (pl. boltozatok) fogadására olyan megformálással, anyag-használattal és technikai módszerekkel, amelyek a rigorózus kritikákat is állni tudták. A tornyok közötti palotaszárnyak falai a jelentéktelen magasságú csonkokig lepusztulva már sem tömeg-, sem térélmény érzékeltetésére nem voltak alkalmasak. Itt gondos mérlegeléssel visszahelyezett és kiegészített töredékek, a mértéktartóan megemelt falak, s néhány, korszerű eszközökkel formált jelzés kísérli meg a hajdani állapot felé terelni a látogató fantáziáját. E törekvést mintegy megkoronázza az északi rondella kiegészítése, mely a tömeghatást visszaadja, de nem hagy senkiben sem kétséget a látvány idő-tényezőit illetően. (3. kép) Személyes véleményem, hogy ami Diósgyőrben 1955-1973 között történt, az messze a kor konzerválási módját megelőző eredmény volt - olyan, amely az utókor kritikáját is állni tudja.

16 A vár helyreállítóját a konzerválás szükséges beavatkozásán túl az épületmaradványok újból használhatóvá, „élővé" tétele vezette, ahogyan maga is fogalmazott: „Törekvésünk az volt,