Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Balassa László: Koppány Tibor és Veszprém megye
Koppány Tibor és Veszprém megye BALASSA LÁSZLÓ Veszprémhez középiskolai évei kötötték. 1947-ben érettségizett kitűnő eredménnyel a Kegyesrendi (Piarista) római katolikus gimnáziumban. Visszaemlékező iskolatársai szerint szorgalmas, komoly, kissé magábavonuló és jól rajzoló fiú volt, érdeklődési körére már akkor az vallott, hogy az önképző kör művészeti szakosztályát vezette. Érettségi után felvételt nyert a Műegyetem építész karára, ahol 1951ben diplomázott. „Már az egyetemi évek alatt az építész szakma történeti vonala felé igyekeztem húzódni, mert legjobban az érdekelt, de az ötvenes évek szelleme nem tette lehetővé, hogy ebben a témakörben helyezkedjem el" - írja magáról.' A kivitelezésbe „irányították", szerencséjére - szerencsénkre - Sümegen kapott az akkor szervezett építőipari technikumban műszaki tanári állást. „A Sümegen töltött évek alatt nemcsak a városka felett magasodó vár, hanem az egész magyar építészettörténetbe is bedolgoztam magam " - vallja 2 és valóban, noha munkássága az egész országra, az egész magyar építészettörténetre kiterjedt, súlypontja Sümeg, tágabban a Balaton környéke maradt mind a mai napig. Korai tervezési munkái között is első helyen említhető a sümegi vár helyreállítása. Az 1950-es években indult - s a műemlékvédelem kezdeti útkeresésének példája lett - a látványos várromon folytatott ásatás-kutatás, mely a lehullott-felhalmozódott törmelék eltávolítása mellett tisztázni igyekezett a vár tagozódását, építési periódusait. A feltáráshoz kapcsolódó dokumentálás, tervezés, majd publikálás során a műemlékvédelem céljának, elveinek és eszközeinek alapvető elemei kerültek megfogalmazásra és - az akkori kivitelezési lehetőségekhez igazodva - megvalósításra. A vár helyreállításáról írott ismertetőjében Koppány Tibor a műemlékvédelem több olyan máig érvényes alapeszméjét fogalmazta meg, mint a helyreállítás célja, a didaktikai szempontok, a kiegészítés módja, a hitelesség kérdése, az elvi rekonstrukció. Mint írja „Kezdettől fogva az volt a célunk, hogy a várat meglevő, a feltárással részleteiben is tisztázott és meghatározott állapotában rögzítjük, meghagyjuk romos állapotában. A három tornyot azonban lefedjük, kiegészítjük, és ugyanig)' teszünk minden további részlettel, amelyet a régészeti feltárás úgy hoz felszínre, hogy az hamisítás veszélye nélkül egyértelműleg rekonstruálható. Az egyes részletek kiegészítésére és lefedésére egyrészt azért volt szükség, mert a romosán előkerült falak még konzervált állapotukban sem maradnak hosszú életűek". 1 Alább „... a sümegi vár, komoly fenntartási költségeket kíván. Helyreállítás utáni sorsa csak akkor lesz megnyugtató, ha határozott bemutatási céllal kezdjük el a munkát. A műemléki helyreállítás elsődleges célja minden esetben magának az építménynek tanító célú bemutatása."'