Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)
Engel Pál – Lővei Pál: Sokpecsétes oklevelek 1323-ból és 1328-ból
15 oklevélről tudjuk vagy gyanítjuk, hogy tíznél több függőpecséttel vannak ellátva, s a pecsétek száma a három-négyszázat is meghaladhatja. Ehhez a forrástípushoz veendők még olyan, kevésbé ünnepélyes oklevelek, amelyeken rányomott pecsétek vannak. Ezek ugyan jóval sérülékenyebbek, de számos esetben elég jól megőrződtek, és információértékük nem kisebb. Régi tervünk, hogy középkori történelmünknek ezt a forrástípusát fokozatosan hozzáférhetővé tesszük. A megvalósítás első lépéseként adjuk most közre az említett két, Bécsben őrzött oklevél pecsétéit. 4 Ezek a viszonylag legismertebbek közé tartoznak, a heraldikusok már a múlt században gyakran hivatkoztak rájuk, de a 35-ből csak tizenhárom képe jelent meg nyomtatásban. 5 Az alfabetizáció elterjedéséig a pecsét volt egy személy, testület vagy intézmény reprezentációjának legáltalánosabb és ezért legfontosabb eszköze. Ábrája és esetleges felirata sokat elmond tulajdonosának önképéről, maga a tárgy pedig a kor ízléséről és reprezentációs törekvéseiről. Mint történeti forrás sokféle szempontból vizsgálható tehát, a mentalitástörténettől a hivatal- és írástörténeten át a művészettörténetig." Legnagyobb fontossága azonban kétségtelenül a személy- és családtörténet kutatásában van, és új forrásainkat az alábbiakban főképp ebből a szempontból tekintjük át. Az 1323. évi oklevélen tíz pecsét függ. (Hédervári Dezső eleve nem pecsételte meg, 1323: 10.) A másikon eredetileg - a királyén kívül - 32 volt, de hét elveszett. A megmaradt 25 pecsétből kettő lenyomata azonos, mert 1328-ban Hédervári Dezső pecsétjét használta a testvére, Miklós is (1328: 13). A két oklevélen összesen 34 különböző pecsétünk van tehát, és ezek 30 személyhez tartoznak, mivel négyen (Nekcsei Demeter tárnokmester, Doncs zólyomi ispán, Hencfi János és Nagymartom Pál) mindkét oklevélen szerepelnek. Méret tekintetében a pecsétek elég világosan három csoportra különíthetők, amennyiben a pecsétfészek és nem a lenyomat átmérőjét tekintjük. (Ovális pecséteknél a két tengely átlagát vettük átmérőnek.) Az elsőbe a főpapok és a legnagyobb bárók - esetünkben az országbíró, a vajda és a tárnokmester - sorolhatók, akiknek a pecsétje minden esetben meghaladja az 50 x 50 mm-t. Ez azt jelzi, hogy I. Károly idején még az a régi szemlélet volt érvényben, amely szerint valódi rangkülönbség nem a bárók és az ispánok, hanem a néhány nagyobb és a sok kisebb báró között van. A középső csoport a kisebb báróké: az ispánoké és udvari méltóságoké (itt: lovászmester, asztalnokmester), akik 34-50 mm átmérőjű pecsétet használtak. Ennél szignifikánsan kisebbek, 22-32 mm átmérőjűek az egyszerű királyi várnagyok pecsétéi. A pecsét mérete láthatóan nem volt közömbös, ezért az érintettek olyan esetben, ha csak apró gyűrűspecsétjük volt, azt többször belenyomták a pecsétfészekbe, hogy az őket megillető helyet tetszetősen kitöltsék (1323: 6, 7, 8; 1328: 31). Kivétel természetesen van. Druget Vilmos szepesi és újvári ispán feltűnően nagy, bárónak kijáró (58 mm-es) pecséttel élt (1328: 9), talán azért, mert nemrég érkezett Magyarországra, és még nem tudta, mi az illem. Gútkeled Miklós szlavón bán kevéssel az oklevél kibocsátása előtt lépett hivatalba, és a körirat bizonysága szerint még előző, ispáni pecsétjét használta (1323: 5). Feltűnően kicsi Nekcsei tárnokmester második, 1328. évi pecsétje, de ez gyűrűspecsét (1328: 4). A 34 pecsét közül négyen nincs körirat, és a fennmaradó 30-ból csak 24 felirata olvasható. Ez sem kevés, de tartalmukat tekintve a pecsétek írott szóvege jóval kevésbé értékes, mint az ábráik. Olyan adat, amelyet más forrásból nem ismerünk, mindössze egy meríthető belőlük: Druget János a pecsétjén dominus de Pasquerolnak nevezi magát (1328: 8). Ez az információ, noha egyelőre nem tudjuk, mit kezdjünk vele, minden bizonnyal segíteni fog majd a család nápolyi származását felderíteni.
