Bardoly István és László Csaba szerk.: Koppány Tibor Hetvenedik Születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 10. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1998)

Marosi Ernő: Pentimenti. Korrekciók a 14-14. századi művészet képén

szeteknek, így a könyvfestészeten kívül a pecsétművészetnek bevonása az érvelésbe. A Nagy Lajos-kor második felének magyarországi udvari művészetében is sejthető összefüggéseket megerősítik azok a kapcsolatok, amelyeket Schmidt Bécsben mindenekelőtt IV. Rudolf pecsétjeinek figuratípusa s a Stefanskirche álló portréfigurái illetve a hercegi síremlék alakjai között megállapított.

29 A kérdésnek különös aktualitást az ad, hogy a siklósi ágostonrendi templom szentélyében előkerült, s meggyőző érvekkel Garai Miklós nádor félig kész sírlapjával azonosított síremlék figurája arányaiban, fegyverzetének a stílustól egészen el nem választható divatjellegében pontosan megfelel a bécsi hercegi műhely jellegzetes típusainak.

30 Az öszszefüggés magyar művészettörténeti szempontból különleges érdekességet ad ugyancsak Gerhard Schmidt egy ragyogó stíluskritikai eredményének: annak, hogy kimutatta a krakkói Nagy Kázmér síremlékén egy olyan, brabanti eredetű mesterkéz nyomát, amelynek közreműködése korábban a reimsi székesegyház királygalériáján mutatható ki.

31 Schmidt a krakkói Kázmér-síremlék stíluseredetének e bizonyításából a bécsi szobrászat ismeretét gazdagító következtetéseket vont le. Elődje krakkói síremlékének megrendelője azonban Nagy Lajos volt, s annak vörösmárvány anyaga mindenesetre feltételez kivitelezésében valamilyen magyar részesedést. E kapcsolatok mérlegelésének minden bizonnyal szerepet kell kapnia a részben igen töredékes - korai magyar figurális síremlékek értékelésében. Gerhard Schmidt téziseinek igen nagy szerepük van az internacionális gótika stílusának egyrészt a 14. századi nyugat-európai udvari művészetre való kiterjesztésében, másrészt az ausztriai művészetnek és folyamatos tradíciójának szerepéről szóló ismeretek kidolgozásában. Iskolájában született meg „a großlobmingi műhelynek" - tulajdonképpen a 14. század végi bécsi szobrászatnak - mint az 1400 körüli közép-európai lágy stílus kialakulásában vezető szerepet játszó körnek újraértékelése s ez értékelésnek biztos datálások alapjára helyezése. Lothar Schultes eredményei az 1974-es budai szoborlelet legjelentősebb részének művészettörténeti elhelyezése szempontjából is alapvetőeknek bizonyultak.

32 Ugyancsak Schmidt körében, újabban vált a „großlobmingi" műhelyből, csoportbői ismét egy személlyé, a bécsi 14. századi művészettörténet főhősévé, „akinek" egyéni stílusfejlődése írta le mindazt, ami az 1360-as évektől 1400 tájáig Bécs szobrászatában végbement. Ilyen főszereplővé az Österreichische Galerie 1994-es monografikus kiállítása formálta, új értelmet adva a század közepe tájától Bécsben kimutatható udvari művészeti impulzusoknak.

33 Kronológiai tekintetben s az ebből levont elsőbbség- és eredetiségkövetkeztetések alapján is kísértetiesen megismétlődik az a helyzet, amely közvetlenül a budai Zsigmond-kori szoborlelet előkerülése után, annak Anjou-kori datálása alapján kialakult, s amelyet - 1395 körüli datálási javaslatához és a mesterek közvetlenül franciaországi udvari művekből való származtatásához ragaszkodva - a legkitartóbban Michael Viktor Schwarz őrzött meg mindmáig.

34 Az a tény azonban, hogy a 14. század második felének bécsi szobrászatával való kapcsolatok - sőt, a Nagy Lajos-kori udvari művészetnek a bécsi hercegi udvaréhoz hasonló általános orientációja - feltételezhetők, a magyarországi művészettörténetírást is hasonló kérdések elé állítják. Felvetik az előzmények kérdését, mindenesetre kevésbé valamely légüres térbe bekerülő, tökéletes újdonságokként tüntetik fel a nem olyan régen még ugyancsak meglepetésként szemünk elé került Zsigmond-kori emlékeket.

35 3. A „közép-európai stílus" fogalmát tehát az „internacionális gótika" fogalmának tágabb értelmezése szerint, az udvari stílusjelenségek meghonosodásának kereteként, s egyben mint az 1400 körüli „szép stílus" szerves előzményét foghatjuk fel. Ennek az udvari kultúrának egyik legjellegzetesebb sajátossága az „eklektizmus": nagyon különböző eredetű stílusjelenségek elsajátítására való készség, töké-