Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)

tartalmazó jegyzék,

37 mennyiségével, aránytalanságaival és adatszerű pontatlanságaival együtt magán viseli a létrejöttének körülményeit, de ezek ellenére az első összegezett felsorolása a történelmi Magyarország addig ismert és számontartott műemlékeinek, aminek kierőltetése ismét Pauler Tivadarnak a szervezet létrehozásában már feltűnő gyors és határozott fellépését látszik mutatni, amiben a minisztériumi apparátuson beléd legfőbb segítőtársa Hegedűs Candid Lajos miniszteri tanácsos, a múzeumi, művészeti, régészeti ügyosztályvezetője volt. Az 1872. évi, az Országgyűlés elé terjesztendő jegyzék gyors elkészítésével párhuzamosan természetesen megindult a műemlékek lajstromozásának munkája is, amelynek módszereit már az 1872. február 8-i „Első ülés" megtárgyalta. A műemlékek felvételi ívének kérdőpontjait Henszlmann, formai elrendezését Hegedűs Candid dolgozta ki, aminek véglegesítését Henszlmannra és Rómerre bízták. A felvételi ívek a műemlék megnevezését, helyrajzi adatait, tulajdonosát, valamint alakját és méreteit, anyagát, stílusát, állapotát, a rajta található feliratokat, domborműveket, falfestményeket, végül a történeti adatokat tartalmazó rovatokból álltak, külön jegyzeteknek is helyt adva. Az adatfelvételi munkák elvégzésére Rómer javaslatára azt az utat választották, hogy minden megyében keressék meg az ott már ismert és régészet terén járatos személyeket, akik részben maguk, részben az általuk ismert további személyek bevonásával adhatnak „több-kevésbé kielégítő feleletet". A jóváhagyott felvételi törzsíveket a miniszter 1872. július 3-án bocsátotta ki és küldte meg a kiválasztott személyeknek. Bár az első évben a felhívásokra 51 levelező válaszolt,

38 a külső önkéntes munkatársak száma az évek során nem szaporodott lényegesen. A munka előrehaladását jellemzi, hogy 1875-ben pl. 100 törzsív érkezett, de ezek egy része is ingó emlékekről szólt. 1875-ben a levelezők „serkentése" végett javasolták a miniszternek, hogy a legbuzgóbb adatközlőket a bizottság kültagjainak nevezze ki, ami meg is történt.

39 Az 1880. évi névjegyzékben 32 kültag szerepel, akik között a társadalom legkülönbözőbb rétegei vannak képviselve, bíboros és néptanító, földbirtokos és falusi plébános, tanár, építész, levéltáros, ügyész stb.

40 A lajstromozás munkájának lassú haladása minden évben szerepel a bizottság jelentéseiben, és az 1874. évi jelentés végén Henszlmann megjegyzi, hogy: „Ily lajstromozáshoz másutt is sok év kellett, annál inkább nálunk, részint mivel emlékeink kevésbé ismeretesek, részint mivel kevesebb nálunk a szakértő is, azok szaporítására pedig évek kívántatnak."

41 A munka előrehaladását nehezítette az is, hogy a felvételi ívek mellékleteként rajzok és fényképek is kívántattak, amelyek elkészítésére az adatközlők nem mindig voltak képesek. A beérkezett felvételi íveket a levéltárban, a rajzokat és fényképeket a rajztárban helyezték el, külön fényképtár kezdetben nem volt.

42 A munka meggyorsítása és tervszerűbbé tétele érdekében Hegedűs Candid javaslatára 1875-ben elhatározták, hogy a bizottság beltagjai maguk is kapcsolódjanak be a helyszíni adatfelvételi munkába, és egy albizottságot neveztek ki a lajstromozás irányítására, valamint felkérendő szakemberek kijelölésére, akiknek a továbbiakban költségtérítést is fizetnek. A rajzanyag szakszerű gyarapítására a kültagok közül a hivatásos építészek, festőművészek, grafikusok közéd választanak ki állandó munkatársakat, akik már térítés ellenében készítik a műemlékek rajzi felvételezését. Ké>zülük a legtöbbet Myskovszky Viktort, Storno Ferencet és Könyöki Józsefet foglalkoztatták. A rajz- és fényképanyag gyarapítása vásárlások útján is kiegészült, melyek közül a legjelentősebbek egyike volt a Central-Commission magyar vonatkozáséi rajzai eredeti fa-