Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)

művészeti Tanácsnak, mint a kor művészeti életét irányító szerveknek, valamint az egyes művészeti ágak társadalmi szervezeteinek tagjai közül kerültek ki.

78 A Képzőművészeti Tanács másodelnöke ebben az időben báró Forster Gyula volt, míg a Műemlékek Országos Bizottsága irányítását is gyakoroló tigyosztályvezető Koronghi Lippich Elek, aki maga is a kibővített bizottság tagjai között szerepel. Az új, kiszélesített műemlékek bizottsága tagjait nyilván ők választották ki, elsősorban a Képzőművészeti Tanács ké)reibe tartozó személyekből. Megtaláljuk köztük Koronghi Lippich mellett az ügyosztály előző vezetőjét: Szmrecsányi Miklóst is, valamint az előző bizottságban is a minisztériumot képviselő Szálai Imre osztálytanácsost, a Képzőművészeti Tanács tagjai közéd Lötz Károlyt és Székely Bertalant, Zala Györgyöt, Kammerer Ernőt a Szépművészeti Mtizeum igazgatóját és Térey Gábort a Szépművészeti Múzeum osztályigazgatóját, Radisics Jenőt az Iparművészeti Múzeum igazgatóját, Fittler Kamillt az Iparművészeti Iskola igazgatóját és a Magyar Iparművészet című folyóirat szerkesztőjét. Ebből a körből kerülnek ki részben a hirtelen megszaporodott számú építészek is, egyrészt Schulek és a körébe tartozé» Gyalus László, Aigner Sándor, Steinhausz László, Möller István, a Hauszmann irodából származó Czigler Győző és Alpár Ignác, és a Steindl iskolához tartozé) Sztehló Ottó és Tandor Ottó, akik aztán részben a Műemlékek Országos Bizottsága, részben az egyházak vagy tulajdonosok megbízásából végeznek műemlékhelyreállítási munkákat a továbbiakban. Emellett Forsternek volt rá gondja, hogy a kor tudományos életének képviselői is részt vegyenek a bizottságban, így a művészettörténet és régészet területéről Divald Kornél, Lyka Károly, Gerecze Péter, Hampel József, Szendrei János, Török Aurél, a törénettudományok képviselőiként pedig Békefi Rémig, Csánki Dezső, Thaly Kálmán és Beöthy Zsolt. Végül a korabeli arisztokrácia képviselői közül herceg Esterházy Miklós és id. Pálffy János gróf kerültek be a bizottságba. Az első ötéves ciklus után 1910-ben a bizottság újabb tagokkal bővült. A Képzőművészeti Tanács köreiből további művészek kerültek a tagok sorába, Benczúr Gyula, Stróbl Alajos és Dudits Andor személyében. Az építészek száma tovább szaporodott, főleg az építészképzés területéről. Közülük legnagyobb érdeme Foerk Ernőnek van, aki a Budapesti Magyar Királyi Állami Felső Építő Ipar Iskola tanáraként az 1910-es évektől folyamatosan végeztetett tanítványaival szünidei felméréseket, melyek nyomtatásban is kiadott mappái rengeteg azóta lebontott újkori épületet örökítettek meg az építészettörténet számára. A Műegyetemről a tagok közé került Nag)'Virgil, az ókori építészettörténet tanára Czigler utódaként, Hültl Dezső az éijkori építészet tanára és Látzay Fritz Oszkár magántanárként, aki az Országház Steindl-féle műhelyéből került az egyetemre és az építőkövek konzerválásával is foglalkozott. Építészként tag lett még Kauser József végül az 1906-té»l már másodépítészként alkalmazott Lux Kálmán. A művészettörténet területéről Pasteiner Gyula került a tagok közé, aki a Tudományegyetemen Henszlmann utóda lett a művészettörténeti tanszéken, valamint Mihalik József, később a kassai múzeum igazgatója, végül a hadtörténész Soós Elemér. Időközben az elhunyt Czigler Győző és Szumrák Pál helyére Csányi Károlyt (1879-1955) és Kuzsinszky Bálintot, az aquincumi ásatások egyik vezetőjét és a múzeum megalapítóját nevezték ki a bizottság tagjává. Az előzőekben vázolt jogszabályi, szervezeti és személyi keretek között kezdte meg műké)dését a Műemlékek Országos Bizottsága 188 l-ben, folytatva azt a munkát, ame-