Bardoly István - Haris Andrea: A magyar műemlékvédelem korszakai Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 9. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996)

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922)

tak, és a törvényjavaslatot változtatás nélkül elfogadták. Az 1881. évi XXXIX. törvénycikket a műemlékek fenntartásáról május 24-én szentesítették és május 28-án kihirdették. Magyarország első, és máig egyetlen műemlékvédelmi törvénye tehát megszületett, de nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket az évtizedek óta folyó küzdelmek hozzá fűztek. Amint az Forster Gyula keserű kritikájában megfogalmazta: „A törvény tulajdonképpen az államnak a fenntartásra vonatkozó jó szándékát fejezi ki, de nem adja meg annak a szentesítést...", valamint a kormány „kezében a műemléki törvénnyel segíteni nem képes, mert erre kellő eszközökkel nem rendelkezik".

59 A következő években mindjárt kiderült, hogy ha valamely műemlék védelme íígyében intézkedést kezdeményeztek, a minisztérium rögtön felvetette, hogy az fenntartandónak minősül-e vagy sem, tehát a törvény hatálya alá esik-e, vagy nem? A törvény ugyanis 1. §-ában ugyan általánosságban kijelenti, hogy ,A műemlékek" a törvény védelme alá helyeztetnek, de a 3. §-ban úgy intézkedik, hogy „a vallás és közoktatásügyi miniszter esetről-esetre határozza meg, hogy mely építmények tartandók fenn mint műemlékek". A fenntartandóvá való nyilvánítás pedig igen ritkán történt meg, mert annak kéWetkezményeként a fenntartás vagy kisajátítás anyagi feltételei nem lévén biztosítva, a minisztérium attól elzárkózott. így történt, hogy 1949-ig 48 műemlék került hivatalosan fenntartandónak nyilvánítva a törvény hatálya alá, a többi jogilag és gyakorlatilag védtelen maradt. Ahogy Forster egy, a minisztériumhoz intézett felterjesztésében panaszolja: „a törvény még a harinai templom egy részének barbár lerombolása miatt sem vétetett alkalmazásba". Az egyetlen segítség az volt, hogy az 1871. évi XVIII. törvénycikk 26. §-ának f) pontja érvényben maradt, amely szerint „Csak a törvényhatc>ság jóváhagyása után hajtathatik végre minden olyan határozat, mely történelmi és műemlékek fenntartására, átalakítására és lebontására vonatkozik". Ami a műemlékvédelem szervezeti kereteit illeti, a törvény lényegében semmi változást nem hozott, csupán az addigi ideiglenes bizottságot véglegesítette Műemlékek Országos Bizottsága néven. A bizottság továbbra is elnökből, előadóból, titkárból és építészből, valamint több rendes és levelező tagból állt, akiket a miniszter nevez ki. Az országos bizottság a műemlékek feletti felügyeletet vidéki (levelező) tagjai, közigazgatási intézkedés esetén pedig a közigazgatási bizottságok útján gyakorolta, amelyek tartoztak a Műemlékek Országos Bizottsága felszólítására eljárni. Az intézkedések jogi alapja azonban - amely szerint a tulajdonos tartozik a műemléket saját költségén fenntartani és minden javítást vagy átalakítást csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyével végezhet - csak a fenntartandónak nyilvánított műemlékekre vonatkozott. Ugyanígy a törvényben megállapított szerény - 50-500 forintig terjedhető — bírság kiszabása is a rongálás vagy lebontás esetére csak a fenntartandónak nyilvánított emlékek esetében volt alkalmazható. Ennek a helyzetnek ellentmondásait és szomorú tapasztalatait a már idézett Forster Gyula, aki az új országos bizottságnak 1886-tól másodelnöke, majd 1906-tól elnöke volt, többször a miniszternek is tudomására hozva, végülis arra a következtetésrejutott, hogy ahol az állam nem rendelkezik elég anyagi erővel, ott a tulajdonost sem érdemes hatósági úton kényszeríteni próbálni, hanem iparkodni kell „a műemlékek iránt való kegyeletet s a fentartásuk iránt való érdeket a tulajdonosokban felébresztve legalább azt elérni, hogy a tulajdonosok a birtokukban lévő mü-