Judit Tamás: Verwandte typen im schweizerischen und Ungarischen kachelfundmaterial in der zweiten hälfte des 15. jahrhunderts (Művészettörténet - műemlékvédelem 8. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,1995)
Összefoglalás, értékelés
ben önálló fejlődés ment végbe, s közöttük csak közvetett kapcsolatok léteztek. A svájci csempék — gyakran műhelyleletekkel is bizonyítottan - Svájcban, de a magyarországiak is minden bizonnyal Magyarországon készültek. Mestereik azonban nyilván nem művészi minták nélkül dolgoztak, és épp ezek az előképek, ill. az ezek nyomán készült csempepozitívok voltak minden bizonnyal azonosak. A két régió között a közvetlen technológiai kapcsolat tehát kizárható, ez azonban a kronológiai ellentmondások feloldását nem könnyíti meg. A lovagalakos műhely esetében a feltételezett indirekt kapcsolatok az 1450-es években éppúgy kialakulhattak, mint 1480 körül, ami persze még nem zárja ki a délnémet területek kronológiai elsőbbségét a közös előképek megjelenését illetően, és a svájci és a budai medalionos csempék abszolút időrendje közti különbség is csak ezzel a feltételezéssel hidalható át. Tény, hogy az általunk vizsgált két csempecsoport, a lovagalakos műhely termékei és a velük rokon csempék, valamint a medalionos díszítésűek szolgáltatják az első példát egyes különösen kedvelt motívumok egy vagy több kályhásközpontból kiinduló, meglepően széles körű elterjedésére. Hogy ennek az elterjedésnek mi volt a konkrét módja, azt néhány, többnyire lokális vagy regionális jelentőségű esettől eltekintve kutatásaink végeztével is jobbára csak sejteni lehet. Bizonyítékok híján mindenesetre nem tudjuk elfogadni Holl Imre azon elméletét, amely szerint a díszkályhák királyi ajándékként jutottak volna el olykor rendkívül nagy távolságokra is; a korabeli Svájc és Magyarország közti mintakincs-átadás/átvétel történeti-társadalmi hátterét kutatva inkább a budai polgárságnak a délnémet területekkel fenntartott sokirányú családi és üzleti összeköttetéseire, valamint a Mátyás udvarában megforduló svájci vendégekre, követekre gondolunk. Végezetül be kell vallanunk, hogy a bevezetőben megfogalmazott alapkérdést illetően ez a tanulmány sem jutott sokkal többre elődeinél, ám legalább egyértelműen rámutatott arra, hogyan nem alakulhattak ki az itt bemutatott interregionális kapcsolatok - azonos negatívok használata, másolás, azaz az egyik régióban „őshonosnak" tekintendő motívumoknak a másik régió műhelyei általi, technológiai értelemben vett közvetlen átvétele révén bizonyosan nem -, és így remélhetőleg újabbakkal gazdagította azokat az adatainkat, amelyek élénk kézműipari kapcsolatokról, művészi előképek grafikai úton történő kölcsönös átvételéről, egy későközépkori „szériaprodukcióról" és a kályhacsempe-pozitívok már a 15. század 2. felében megkezdődő kereskedelméről vallanak egy a Francia-Alpoktól Magyarországig terjedő „alpesi" csempekör keretein belül.
