Judit Tamás: Verwandte typen im schweizerischen und Ungarischen kachelfundmaterial in der zweiten hälfte des 15. jahrhunderts (Művészettörténet - műemlékvédelem 8. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,1995)

Rokon típusok a 15. század 2. felének svájci és magyarországi kályhacsempeanyagában. Összehasonlító vizsgálatok a Felső-Rajna-vidék és Magyarország közti műhelykapcsolatok kérdéskörében (Összefoglalás) - I. A lovagalakos műhely termékei és rokon csempetípusok

tása egy egyedi rozettás oromcsempe-változat (38. kép) kialakulását eredményezte; mellette a lovagalakos műhely mintakincse egyes elemeinek átvétele (47-48. kép) is kimutatható. A fát őrző oroszlán motívuma ikonográfiailag pontosan nem értelmezhető. Kályhacsempéken való első megjelenésének a bázeli oromcsempét (C variáns; 55-56. kép) tartja a kutatás; ezt a rajta lévő évszám bizonytalan olvasata ellenére magunk is valószínűnek véljük. A kivágott, szabadon álló oromcsempéket két változatban (57. kép) is gyártó bázeli műhely mellett sikerült egy Zürich - Schaffhausen Stein am Rhein környékére lokalizálható, az előbbivel közvetlen kapcsolatban nem álló, zárt, négyzetes előlapú csempéket készítő, a B variációt (54. kép) A-ról (50-53. kép) másoló műhely(csoporto)t is elkülönítenünk. E Bázeltől a Bodeni-tó keleti partjáig elterjedt csempetípus egyes példányai - pontosabban vélhetőleg azok negatívjai - a Duna vízi útján egészen Regensburgig és Pozsonyig eljutottak. A motívum „őshazája" minden valószínűség szerint a Felső-Rajna vidéke, a keleti régió oroszlánjait azonban nem lehet közvetlenül onnan eredeztetni. Ezen állítás az ellenkező irányban is igaz: a keleti régiót ellátó lovagalakos műhely csempéi Holl Imre véleményével ellentétben, aki szerint a svájci mesterek egy magyarországi csempéről levett és némileg módosított nyomódúcokkal dolgoztak volna nem állnak közvetlen technológiai összefüggésben a svájciakkal. Egyedi voltukat kompozíciójuk néhány csak e műhelyre és körére jellemző eleme (kúszóleveles keret, sziklás altalaj, oroszlán farka helyett hátsó fa) is igazolja. A lovagalakos műhely közel egyidejűleg két változatban is készített fát őrző oroszlános csempéket. Mind a sziklás altalajos (58-62. kép), mind az anélküli (63-64. kép) variáció számos másolatát (65-67. kép) és utánzatát (68-69. kép) ismerjük Lengyelországtól Magyarországon át Szlovéniáig (70. kép), a szabadon álló, kivágott oromcsempe (65. kép) azonban a keleti régióban nem voltjellemző. A mellső lábukhoz/kölykeikhez hajló oroszlánok esetében bizonytalan, hogy a svájci kuporgó állatfigurák (71-75. kép) és a halott kicsinyeiket újból életre keltő ragadozók azonos ikonográfiái tartalmú ábrázolásként foghatók-e fel. Utóbbi motívum a keleti régióban a budai lovagalakos kályha óriáscsempéjén (76. kép) kívül csak Morvaországban (77-80. kép) mutatható ki, ám ott is gyakoribb a kölykök nélküli változat („csalódott"/„ernyedt" oroszlán). Megjelenését a lovagalakos műhely hatásával magyarázza a helyi kutatás, közvetlen kapcsolatot azonban sem Morvaország, sem a Felső-Rajna-vidék irányában nem lehetett felfedezni. A svájci kuporgó oroszlánok közül is csak B variációról (72. kép) állítható nagy valószínűséggel, hogy A-ról (71. kép) másolták. Az elzászi kölykeikhez hajló oroszlánok meglepő módon tematikailag közelebb állnak a budai és morvaországi csempékhez, mint a svájciakhoz. A gyémántmetszéses sarokcsempék díszítése nem műhelyspecifikus; maga a gyémántmustra mint kísérő díszítőelem bármelyik csempekörben feltűnhet. Míg a lovagalakos műhely produktumai közt csak a sarokcsempéken (85. kép), addig más műhelyek esetében például párkánycsempéken is gyakori ez a falszövetet imitáló motívum. A nyugati régióban sokkal általánosabb (81-84. kép). Mivel a nyomódúcok valamennyien egyedi termékek (bemetszésük kézzel történt), a csempetípus műhelyösszefüggések felderítésére tulajdonképpen nem alkalmas. III. Frigyes alakja, ez a nyugati régióban (86-87. kép) is csak szórványos, a keletiben pedig teljesen egyedi motívum nem része a lovagalakos műhely repertoárjának, de mindig azzal rokon csempékkel szerepel. Legkvalitásosabb változatát az egyik ravensburgi kályháról ismerjük. A motívum feltételezések szerint osztrák közvetítéssel jutott el Magyarországra, ahol a kaposszentjakabi csempe (88-89. kép) mestere alkalmazta - inkább a 15. század végén, mint annak közepén.