Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)
Lővei Pál: Az óvári kapucinus kolostor és templom
táján elhelyezkedő, egyszerű ajtónyílást és fölül három nagyméretű, téglalap alakú ablakot mutat.'A lakóházzá alakítás során helyezhették át a bejáratot mai, oldalsó helyére, erre utal a szalagtagos kőkeret szabálytalansága és a földszinti fal közepén észlelt eltérő jellegű falszakasz a bejárat eredeti helyén. A három ablakot később befalazták, az északit jórészt el is tűntették a későbbi átalakításokkal. Az átboltozás egy kis részletét egyedül a déli ablaknál lehetett megtalálni a belső oldalon. Eszerint az. ablakok felső lezárása a mai 1. és 2. emelet közötti födém vonalába esett, alja pedig a földszint és az 1. emelet közötti födém vonalába. Az ablakoknak az eredeti templompadlóig lefutott fülkéi 2,5-3 méter szélesek voltak (a délié keskenyebb volt, mint a középsőé, ez az utóbbi alatt nyílott bejárattal magyarázható). A második emeleten a hajó északnyugati és délnyugati sarkában a nyugati falon előkerült nyomok világosan mutatják, hogy a hajó boltozott volt. A délnyugati sarokban egy 125 cm széles boltváll mutatkozott, egy, a keleti fal felé induló hevederív válla, északi szélén egy kisebb, ferde boltvállal, amely a hevederívek közötti csehsüvegboltozat egy szakaszának maradványa. Az északnyugati sarokban a hasonló heveder vállából egy későbbi ablak miatti lefaragás következtében csak 113 cm-es szakasz maradt meg. A boltozat feltehetően háromszakaszos volt, mindegyik, hevederek által elválasztott csehsüvegboltozatos szakaszra egy-egy ablak esett, legalábbis a nyugati oldalon. A keleti hajófalról ábrázolással nem rendelkezünk és az emeleti részek hiányoznak, az ablakok rendszerét így nem ismerjük. A Szále-féle képek azonban egy földszintes helyiségsort sejtetnek a hajó keleti fala mentén végig, így feltehető, hogy efölött a nyugatihoz hasonlóan három ablak nyílott. A déli homlokzat a hajó szélességében egyszerű, háromszög alakú oromfallal zárult. A középtengelyben elhelyezett, egyenes szemöldökű bejárat fölött négyzet alakú falképet mutat Szálé egyik festménye, benne ferences vagy kapucinus szentekkel. (5. kép) Ennek két oldalán egy-egy ablak volt. Az 1845-ben még fennálló homlokzatot később teljesen elbontották, a nyugati falvégen csak a lefaragott nyo11. Tata, a tóvárosi kapucinus kolostor udvarának részlete.