Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)

Németh Péter – Balázsik Tamás: A nyírbátori ferences templom

ván országbíró 1603-as végrendeletében 500 forintot hagyott az elhagyott kolostorra, „hogy mégis ne verné az esseö es oktalan állath ne túrna fel" őse, István vajda sírját, továbbá ,Az klastrumnak is megkiázására volna gondom, miertth hogy otth sok nemzetünk fekszik es az szegény Báthory István uram is otth fekszik".

62 Ezt követően vitethette át István országbíró a síremléket a Szent György templomba. Egyelőre meghatározatlan időpontban új helyiséget, talán sekrestyét építettek a torony mellé, de sajátos módon, az előző periódus falainak részleges felhasználásával, ezeket ugyanis nem bontották vissza. Keleti falát az egyszerűség kedvéért a torony északkeleti sarkához igazították. Az épület falának alapozási mélysége a mai járószinttől számítva kb. 240 cm. Az alap az alja felé erősebben keskenyedik, mint ahogy az előző periódus falainak alapozásánál megfigyelhető. Falai is mintegy 10 cm-rel vastagabbak. Északi falát az alapon, a hozzá tartozó járószint magasságában 5-6 cm-rel dél felé csúsztatták. Járószintjét nagy gonddal készítették, tégla alapra húzták a habarcspadlót. Később téglapótlással javították, a keleti helyiségben észak-déli, a nyugatiban kelet-nyugati irányban rakva le a téglákat. Falán kisebb-nagyobb foltokban a vakolat is megmaradt. (3. kép) A helyiség emeletes volt, a felső szint vékonyabb falú lehetett, ahogy a támpillérként megmaradt csonkon látható. Járószintje egy darabon hiányzott, itt leástunk a bolygatatlan talajig. A téglatörmelékes, habarcsos feltöltésben - mely a padló alá is behúzódik - egy 90 cm hosszú kőhasáb fekszik. A járószinten a keleti fal közelében téglából és faragott kőből összeállított csonk került elő. Közvetlenül a templom fala mellett a járószinten levő 15 cm vastag faszenes, téglatörmelékes réteg felett, nagyon határozott, 1-2 cm vastag égésréteg húzódott. A helyiség meglepő kialakítása arra utal, bog)' az építészeti együttesbe radikálisan beavatkoztak. Erre nagyobb pusztulás után kerülhetett sor. A kolostor romként érte meg a 18. századot. Benitzky Gáspár 1708-ban a következőket írta: „Emlékezetre méltó régi szép két templom exstál ebben a helyben; az egyik puszta, amely mint referálják, Barátok klastroma volt, kiben valami régi temetűnél már semmi sem tetcik romlott épületein kivül."

63 A kolostor helyreállítása az után vette kezdetét, hogy 1717-ben Kelemen Didák provinciális kérésére, Károlyi Sándor engedélyezte a minoriták letelepedését. 1718-ban ideiglenesen lefedték a szentélyt, 1722-ben befejezték a hajó helyreállítását, 1733-ban pedig elkezdték a kolostor építését, amelyről részletesen beszámol az 1749-es minorita inventárium. A sekrestyéhez kapcsolódó keleti szárnyat fából építették fel. Mivel a régi romokról is szó esik, 64 nyilvánvaló, hogy a középkori kolostor maradványai a 18. század közepén még láthatók voltak. A megfigyelések szerint a falak felső részét változó mélységben kijavították. A 2. helyiség déli falának felszínén „M" vagy „W" jelű tégla került elő befalazásból. Ezekre a falakra építhették a forrásokban említett faépületeket, de félbeszakadt építkezés dokumentumai is lehetnek. A 18. századi járószint a középkori járószintre került, 40-50 cm vastag téglatörmelékkel kevert homokos feltöltés felett, kb. 50 cm-es mélységben találtuk meg, helyenként négyzetes téglákból álló padló fedte. (4. kép) A padlóhoz kapcsolódva, illetve rajta, elszenesedett deszkadarabokat és paticstöi meléket lehetett megfigyelni. Ebben az égett rétegben igen sok és változatos méretű szeg volt. Az itt sejthető építményeket joggal vethetjük össze azokkal a favázas építményekkel, amelyek egy 1713-as rajz szerint a szegedi kolostor keleti szárnyát alkották.

65 Az építményeket az égésrétegek alapján tűz pusztította el. A források tanúsága szerint a protestánsok háromszor is felgyújtották a kolostort.

66 Mivel a szárny déli részén nem mutatható ki a faljavítás nyoma, feltételezhető, hogy legtovább itt álltak fenn a középkori falak, elsősorban a sekrestye. A tárgyi leletanyag túlnyomó része a legfelső talajrétegből, illetve bolygatásból