Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)

Mezősiné Kozák Éva: A vértesszentkereszti apátság a dominikánusok idején

A kerengőfolyosó járószintjét, a traktusfalakon elhelyezkedő bejáratok küszöbszintjei jól meghatározták. A sekrestye küszöbe a 15. század végi építkezések idején alakult ki. A 16. század elején folyó átépítéseknél ez a bejárat befalazásra került, és a parlatórium bejáratát átalakították, az új magasabb küszöb került elhelyezésre, és reneszánsz keretkövekből képezték ki a bejáratot. Ugyanakkor megemelik a folyosó járószintjét a keleti folyosóban, de tovább emelik a nívót az északi folyosóban is. A kerengőfolyosók között kialakult szintkülönbségeket csak közbeiktatott lépcsőkkel lehetett áthidalni. A nagyvázsonyi, 15. század végi, pálos kolostorban is ezt a megoldást alkalmazták a szintkülönbségek feloldására. A kerengőfolyosók feltöltéséből nagy számban kerültek elő bezuhant gótikus és reneszánsz faragványok. A leesett téglaboltozat maradványa is egy helyen megfigyelhető volt. A folyosók szintemelésével párhuzamosan a helyiségek belsejében is szükségessé vált az új járófelület kialakítása, ezt téglaburkolattal oldották meg. A nyugati oldalon a kerengőfolyosó zárta a kolostort. Itt természetszerűleg kőanyag, faragott kövek nem kerültek elő. Hiszen a nyugati oldalon lévő épület alapozásának aljáig lebontásra került, és anyaga beépült a keleti szárnyba és ebből épült fel az északi szárny. A keleti és déli kerengőfolyosó fala ráépült a régi sírokra, ez is jelzi, hogy a román korban itt kerengő nem készült. A kolostor udvar feltöltése gazdag faragott kőanyagot tartalmazott, az apátság 13. századi építkezésétől, a 16. század eleji átépítéseket jelző faragványokig. Az ud17. A keleti kerengő udvari falának egyik nyílása.