Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal,)
Kárpáti Gábor – Szekér György: A pécsi ferences és domonkos kolostorok kutatása
A pécsi domonkos kolostor kutatása A pécsi domonkos kolostor első említése 1238-ból származik, amikor IX. Gergely pápa levelet intéz a pécsi domonkosok priorjához és testvéreihez. 25 Ekkor feladatai közé tartozott a boszniai eretnekek elleni térítő harc. 1491-ben a kolostorban őrzött Szent Vér ereklye számára kápolna építését írja elő a generális rendelkezés. 26 A kolostor nagyságára jellemző adat, hogy a 15. században száz nemes befogadására volt alkalmas. A kolostor falai között egy schola maior-studium partikulare (főiskola) működött. A kolostor első maradványai 1976-ban a Munkácsy Mihály utca 8. sz. ház udvarán végzett leletmentés kapcsán kerültek elő. A terület nagyobb léptékű feltárására az 1987 óta folyó rendszeres kutatások adtak lehetőséget. 27 Az ásatások során a kb. 15 x 25 méteres területen kibontakozott - szinte észak-déli tengelyű „szeletként" - egy tipikus kolostor alaprajzot mutató összetett épületegyüttes részlete, középen a templom hajójának középső harmada, a hozzá északról kapcsolódó mellékhajóval, délen pedig a kerengő észak-nyugati sarka a nyugati kolostori szárny indulásával. (6. kép) A feltárt maradványokat a korábbi kutatások 28 és a történeti adatok alapján a középkori domonkos kolostorral lehetett azonosítani. A kolostor a hódoltság idején teljesen elpusztult, jellemző, hogy Pécs első ismert térképén - Josef de Haüy 1690 körül - már nem jelölik, a kolostor helye teljesen üres, ide került a léptékvonal is. A terület kontinuitása megszakadt, a 18. században újratelepült domonkosok e területtől északra építették fel kolostorukat. 29 Az elpusztult kolostor környéke magasan feltöltődött, így a 18-20. századi beépítések már teljesen függetlenek a középkori telekosztástól. Az eddigi, 1987-88. évi feltárásaink során előkerült falmaradványok meglehetősen szabdalt képet mutatnak. (7. kép) A kolostor pusztulása után ugyanis a romokat folyamatosan széthordták úgy, hogy helyenként még az alapozást is kiszedték, míg más részeken kis magasságban felmenő falak is megmaradtak. Az értelmezést a templom hajóiban egymást érő falazott sírgödrök, kripták és a római kortól egészen a török időkig egymásra rétegződött számos korszak maradványainak együttes jelentkezése is nehézzé tette. Ennek ellenére a gazdag leletanyag és a nag)' számban előkerült faragott kőtöredékek lehetővé tették, hogy a kolostor pusztulás előtti állapotáról képet alkothassunk, sőt építéstörténetének és stíluskapcsolatainak néhány részletét is felvázolhassuk. A terület már a kolostor építése előtti időkből is őriz maradványokat, szelvényünk nyugati felében a templom főhajójában a középkori padozat alól, egy római kori kemence maradványai kerültek a felszínre. A feltárt maradványok közül a kolostorhoz tartozó legkorábbi - valószínűleg a 13. századi - építési periódushoz tartoznak a templomhajó eredetileg 1,35 méter széles északi és déli falai, kb. 8,40 méteres egykori hajószélességet adva. Ekkor a hajó járószintje a legutolsó, 1500 körüli járószinthez, képest mintegy 1,0 méterrel alacsonyabban volt, megegyezett a kerengő járószintjével. A járószintek egyezése arra utal, hogy már ekkor megépült a kerengő is. A főhajóban a legutolsó járószint alatt a középtájon, az északi és déli hajófallal megegyező szélességű, anyagú és alapozási mélységű észak-déli irányú - a későbbi kripták miatt erősen roncsolt fal és tőle nyugatra a hajó középtengelyében egy nagyméretű 1,9 x 1,9 méteres pillér is előkerült. Értelmezésével egyelőre óvatosak vagyunk, biztosat csak a további nyugat felé kiterjesztett ásatás után lehet mondani, mindenesetre elképzelhető, hog)' itt egy vaskos középoszlopos térrész volt; az alaprajz pusztán formailag emlékeztet a 14. század derekán épült óbudai klarissza kolostor templomának nyugati térrendszerére.
