Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)
Preisich Gábor: Budapest arculatának változása az utolsó fél évszázadban
A változásnak vannak olyan az egész város arculatára ható jellegzetességei, amelyek nem csupán Budapestre, hanem az európai nagyvárosokra általában is jellemzőek. Ezek közül hármat emelek ki. Az első: a gépjárműforgalom óriási mértékű megnövekedése. Ez más nagyvárosokhoz képest Budapesten a viszonylag szerény átbocsátó képességű főútvonalhálózat miatt különösen kedvezőtlen. A túlzsúfolt, zajos, rossz levegőjű útvonalak lakóértéke is jelentősen csökkent. A másik - csaknem valamennyi nagyvárosban nyomon követhető - változás, a környezetből kiemelkedő magasságú épületek, köztük magasházak - megjelenése. Budapest belső területe ebből a szempontból viszonylag kevéssé változott, itt csak elvétve találhatók új, a környezetből kiemelkedő magasságú épületek, vagy épületcsoportok - ezzel szemben a külső városrészekben az egész várost mintegy körülölelő lakótelepek tömegei dominálnak. Végül a harmadik jelenség - ez a volt szocialista tömb városaira jellemző - a belső városrészek állami tulajdonba került épületállományának leromlása. A város lakóinak ez kevésbé tűnik szemükbe, mint az idelátogató idegennek, aki megdöbbenten állapítja meg, hogy egyes épületek homlokzatai még Budapest ostromának, illetve az 1956 évi harcok sérüléseit is magukon viselik. Ami Budapest arculatának sajátos, más nagyvárosoktól alapvetően megkülönböztethető vonásait illeti, az mindenekelőtt fekvése a budai hegyek és a pesti síkság közt kanyargó Dunával, hídjainak szép ritmusával, partjainak évszázadok alatt kialakult nagyvárosias beépítésével. Elsősorban a közeli hegyekről - Várhegyről, Gellért-hegyről - feltáruló panoráma az, ami ezt az arculatot a leginkább érzékelteti. Elemzésemet az ebben bekövetkezett változások számbavételével kezdem. A Duna-hidak ritmusa változatlan maradt. Az 1939-43 között fél szélességben megépített, majd 1949-54-ben befejezett Árpád híd szerencsésen illeszkedik a hidak kialakult ritmusához. A régi hidak újjáépítése során csupán az Erzsébet híd nyert új arculatot. Annak idején magán viselte a századforduló világáét, emlékezetemben őrzöm jellegzetes sárga színét. Budapestnek ez az egyetlen olyan hídja, amely felrobbantása után nem a régi formájában épült újjá. A mai Erzsébet híd sima vonalú, korszerű alkotás, amely esztétikailag se marad el Budapest régi hidjai mögött. Bár a láncszerkezetű híd fesztávolsága a régi maradt, korszerű megoldása következtében el lehetett bontani két hídfőjében a lánckamrákat leterhelő nagytömegű építményeket. Ez. könnyítette a hídfők forgalmi megoldását, amely alapvetően eltér a háború előttitől. (1., 2. kép) A pesti Duna-part középső szakaszán a volt szállodasor, tengelyében a Vigadóval, kávéházaival és az élénk forgalmú Duna-korzóval a főváros egyik legjellegzetesebb, nagyvárosias arculatát mutatta. A bombázások a Várnegyeden kívül ezt a parti sávot sújtották legjobban, a volt szállodasorból csupán egy épület - a ma is álló, volt „Phoenix-ház" maradt helyreállítható állapotban. A Bristol Szálló kiégett falai még álltak egy pár évig. A szállodasortól északra - a mai Roosevelt téren - súlyosan megsérült a tér déli oldalán álló Lloyd-palota, Budapest egyik legszebb klasszicista műemléke, a tér középső szakaszán pedig a volt Európa Szálló (a háború előtt Főkapitányság) épülete. (3. kép) A műemléki szakemberek tiltakozása ellenére mindkettőt lebontották. A volt Hungária és a Bristol Szálló helyén 1967-69 közt épült fel a Hotel Intercontinental a környezetből kiemelkedő magasságú tömegével. Az önmagában színvonalas építészeti alkotás az adott helyen léptékváltást jelentett a pesti Dunapart beépítésében. Nem kevés bírálat érte az épületnek a Belváros felé ablak nélküli hátsó falát és a Türr István utca elfalazását. Terv készült az egész Dunaszakasz
