Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Pereházy Károly: A debreceni kovácsoltvas-művesség félévszázadának (1890-1940) jelesebb mesterei

A debreceni kovácsoltyas-művesség félévszázadának (1890-1940) jelesebb mesterei Adatok a debreceni kovácsoltvas-művesség történetéhez PEREHÁZY KÁROLY E régió vasműveseinek munkássága elkerülte az ipar művészettel foglalkozók érdeklődését, értékelésükkel mindezidáig adós a művészettörténet. Míg az elmúlt másfél évtizedben a fővárosi vasművességgel foglalkozott néhány írás,

1 sőt a klasszicizmus néhány mesteréről is többet tudunk mint esztendőkkel ezelőtt, vidéki városaink műlakatos mesterei javának még a nevét is rövid évtizedek múltán elfelejtettük. A magyar kovácsoltvas-művesség történetének mélyre hatoló összefoglalása, az eklektikus és az utána következő időszak nagyméretű korszaktablójának elkészítése el sem képzelhető a vidéken működött mestereink munkássága ismeretének hiányában. Kitartó gyűjtő és rajonó idealizálástól mentes feldolgozó munkának kell ezt megelőznie. Minden adat rögzítése pótolhatatlanul fontos és értékes. Id. Piros Béláról és debreceni társairól szinte semmit sem tudtunk, nevükön kívül más adat alig állott rendelkezésünkre. Életművüknek az újabb kutatásokból kibontakozó nagy arányai szükségessé teszik a megismert adatok közzétételét. A hírlaptári és könyvtári kutatás nyomán egy sor olyan munka kapcsolható nevükhöz, amelyek nem voltak mesterhez köthetők. E munkánk során felbukkant adatok alapján teszünk kísérletet itt Debrecen művészi kovácsolást művelőinek és megismert alkotásaiknak felvázolására azzal, hogy a további részletekre a még eszközlendő gyökeres levéltári kutatás adhat talán majd tüzetesebb feleletet. A klasszicizmus, majd a romantika idején elsorvadt művészi kovácsolás a historizmus idején újjáéledt, új távlatok nyíltak számára. A historizáló eklektikus építészet stíluspluralizmusa teret adott a történelmi stílusok bő áradásának, és az előző koroktól örökölt homlokzatdíszek a rácsokon is helyet kaptak, nagy lehetőséget nyújtva ezzel a művészi vasművességnek. A 19. század 80-as éveire nőtt fel az a műlakatos generáció, amely a kovácsoltvas-művességet mellőző időszak után tanulhatta meg a művészi kovácsolást. A fővárosban a múlt század 80-as éveiben már kiemelkedő műlakatos-mesterek dolgoztak, Budapest fejlődése a kiegyezéssel meggyorsult, az építkezés bőséges feladatot adott a műiparosságnak, így a műlakatosoknak is. Vidéki városainkban ez némileg későbben következett be. A műiparosság iránti igény a 19. század utolsó évtizedére Debrecenben is meg-