Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Vukov Konstantin: Kelet-Magyarország és Kárpátalja egyházi faépítészetének kapcsolatai

Ebbe a csoportba tartozik a mi szerény méretű mándoki görögkatolikus fatemplomunk mint ezen emlékcsoport legkeletibb ismert darabja. Ma a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban rekonstruálva látható. Boronafalas hajója magasabb a szentélynél. A szentély fala a mennyezet felé teknőszerűen fedik. A templom tornyának vázas szerkezete a hajóból lekerített pronaosz (nők temploma) boronafalára helyezett gerendarácsról indul. (9. kép) Bevésett évszám szerint 1670-ben épült. Többszöri felújítás során nyerte el az áthelyezés előtti külsejét. A tornác a századforduló közeli éveinek ízlését mutatta, de létesítése talán gyökereztethető a típus eredeti diszpozíciós szokásaiban. A lebontás és újjáépítés során tett megfigyeléseken alapul a rekonstrukció, amely a ma látható állapotot mutatja. A típus egyszerűsödésének oka a hitközség szegénysége volt, akárcsak annyi más helyen is. Ezért csak messziről induló elemzéssel lehet feltárni az építészeti alkotó tevékenység gyökereit. Beregszász és Huszt környezetében található jónéhány önálló fa harangtorony, amelyek egyértelműen a kelet-magyarországi emlékanyag szerkezeti rendszeréhez sorolhatók, ezeket magyar falvak református gyülekezetei emelték. A szituáció is hasonló mint Szatmár-Beregben: kőtemplom mellé épültek harangtorony gyanánt, és a kőtemplomokban egyidejűleg szép festett famennyezet és berendezés készült (Nagymuzsaly, Csetfalva). A hegyi falvakban a keleti rítusú templomokat hagyományosan kerített udvarban helyezték el, gyakran kaputornyokkal (bennük az emeleten kápolnákkal - „nadvratnaja cerkov'-okkal). A kerített templomegyüttes teljességéhez tartozott a falusi templomépítkezésben a különálló torony. Ez nem magas, kevésbé tagolt, kevésbé díszes, szerkezetében eléggé egyszerű. Általában négy sarokoszlop képezi a törzset, amelynek alul szoknyaszerű eresze van. A toronysisakot négyzet- vagy nyolcszögalapú gúlaidom övezi. Tömegarányára határozottan jellemző a vaskosság, mint egy aborára (szénatároló). Az ilyen jellegű tornyok nálunk nem találnak visszhangra. Az önálló fatorony építészetben azonban további rokonságok mutathatók ki a Kárpátok faépítészeti gyakorlatával. A kárpátaljai fatemplomok gótizáló elemei és az önálló hazai fatornyok formálása között találunk jócskán összefüggéseket. A fatemplomok fejlett változatainál megtaláljuk a tornyokon ugyanúgy a harangház galériáját, szépen faragott mellvéddel, ezenkívül a könyökfákkal ívesre formált tornácot és a felettük magasodó fiatornyos, négyszögből nyolcszögbe váltó tornysisakot. Egyszerűbb változatok csupán négyzetgúla toronycsúcsot mutatnak. Az időjárás és a korízlés először a toronycsúcsot kezdi ki, így sok javítás és átalakítás folyamán a sisak nyolcszöggúlává is átalakulhat, vag)' barokk hagymasisakká válik.

8 A hazai fatornyok fejlett példányai is négyfiatornyosak. A magyar ácsművészet azonban nem gazdagítja a formákat olyan díszítőhajlammal mint a rutén, hanem inkább szerkezeti jellegű marad.

9 Szinte kivételként a kárpátihoz hasonló ízlésű, gazdagító faragások (az itt nem tárgyalt beregi háztornácokon kívül) láthatók a nagyszekeresi és kölesei fatornyok galériájának törpeoszlopain. Van a Felső-Tiszavidék fatornyainak olyan csoportja, amelynek toronysisakja nyolcszögű gúla (Kölese, LJszka, Szamostatárfalva). (10. kép) A toronysisak felültetésének szerkezete eltér a négyfiatornyos típusétól. Erdélyben a nyolcszöggúla ritkán fordul elő (pl. Mezőcsáváson), viszont a hazaihoz hasonló jelenség a kárpátaljai fatemplomok tornyainál gyakori (Majdan, Nyéresháza). Jogosan vetődik fel, hogy a nyolcszög indítású nyolcszögű gúlacsúcs eredete Kárpátalja felé mutat. Ezt szerkezeti összefüggések igazolják.

10 Munkánk arra is rávilágít, hogy a tárgyalt területen a kultúrák találkozása mennyiféle ösztönzést adott a faépítészet formálásának és szinte tipizálhatatlanul