Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)
Adrian Andrei Rusu: A hátszegi kerület középkori templomai 1700-ig
Az építészet kronologikus fejlődését követve - a 14. századdal kezdve - négy térképet állítottunk össze, mindegyik századra egyet. Mielőtt lezárnánk a templomok kronológiájával kapcsolatos kérdéseket, szükségét érezzük felhívni a figyelmet néhány dologra. A művészettörténészek sok hibát követhetnek el, ha csak a faragott építészeti részletekre, belső és külső funkcionális berendezések értékelésére támaszkodnak. Ilyen természetű problémákkal akkor találkozunk, amikor korábbi stílusjegyeket jóval később alkalmaztak. Kőprofilok, alaprajzok, vagy akár festészeti komponensek csúsznak könnyen későbbi századokra, különösen a vidéki építészetben, mint amilyen a hátszegi kerület is. Elővigyázatosabbnak kell lenni a keltezés meghatározásakor, különösen, ha a művészettörténeti megfigyeléseket nem támasztja alá általános, vagy egyedi történeti adat. A régészeti keltezésnek is megvannak a maga korlátai. A Ribita-i (Ribice) kutatások esete hangsúlyozottan rámutatott, hogy az alapító emléktábla hiánya a templom építésének kezdetét kérdésessé tette (15. század vagy a 16. század első fele) 14 , itt ugyanis teljesen hiányoztak a keltezhető sírkövek is. Viszont éppen ez, a régészeti korhatározás marad az egyedüli lehetőség a Ráchitova-i (Rakitó), Nálati-i, Galati-i és a Círnesti-i, teljesen elpusztult Hátszeg-vidéki templomok esetében. Régebbiek voltak ezek a templomok, mint a közelükben talált legrégibb pénzérmék? A kérdés elgondolkodtató, de válasz egyelőre nincs. Egyházi faépüészet. A faépítészetről a kőépítészetre való közvetlen áttérés kizárólagos elfogadására nincsenek bizonyítékaink. Éppen ellenkezőleg, párhuzamosan is léteztek és a változást nem kell hirtelen, kötelező érvényű váltásnak tekinteni. A példák, amelyekkel rendelkezünk arra engednek következtetni, hogy a hátszegi egyházi építészet sohasem volt teljesen, csak többségében kőalapanyagú. A 14. század templomainak körülbelül a fele épült fából. Ahogy a Sála§u de Sus-i alapító emléktábla tudósít, egy nemesi réteggel bíró faluban még 1450 körül is épülhetett fatemplom. 10 A következő századbéli a Fárcádinului de Sus-i fatemplomról szóló tudósítással rendelkezünk. Előfordul, hogy paradox módon nincsenek közvetlen információink a 17. századi fatemplomokról, a papság említése azonban - egybevetve más, 18. századi adatokkal - a templomok átépítéséről tudósítanak, ezek közvetett módon mind létezésüket igazolják. Az egyházi faépítészetről kevés konkrétumot tudunk mondani. A templomok külseje ismeretlen maradt. Nem csak a forrásokban említett templomokról van szó, hanem azokról is, amelyek mindmáig fennmaradtak. 16 Mivel létezik néhány templom (Fize§ti (Füzesd), Federi (Fegyer), Petro§ani (Petrozsény), melyekről még nem készültek feldolgozások, 17 még korai volna üpológiáról, alakról és díszítésről szólnunk. Az építőanyagok. Az egyházi kőépítészet alapanyagát a görgeteg és folyami kövek jelentik, amelyekben a völgy bővelkedik. A kőtemplomok kivétel nélkül felhasználtak római kőanyagot, csak ezek használatának aránya különbözik. Ezek szerint használtak csiszolt kőtömböket alapréteg kőnek, márványt mésznek, téglát bordákhoz, boltozatokhoz, homlokzatokhoz, padlózathoz, oszloptörzset tetrapodnak, sok esetben ötietszerűen újra felhasználva. Szinte elképzelhetetlen olyan mentalitás, amely kizárja a hasznosat az esztétikus kedvéért. Az újra felhasznált anyagok másodlagos jelleggel bírtak, elsődleges szerepüket nem vették figyelembe. Véleményünk szerint elkerülhetetlen az a feltevés, hogy a római romok tömege serkentő hatással volt a középkori építészetre, de sohasem mint példa, hanem mint építőanyag-forrás. Egy másik alkalommal már megírtuk 18 , de megismételjük itt is, hogy téves az a felfogás, amely szerint a római feliratos és faragott kövek sokaságát, amelyeket a középkori templomok közelében találtak, csak Grádicte
