Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Leonardo Villena: A várak születése, fénykoruk és hanyatlásuk Spanyolországban

nyésztés) ered és annak a paraszti munkának a rutinszerű hozzáértő gyakorlását (know how-ját) jelképezi, amelyet a vár védelméhez és amely felett őrké)dik (vagy amelyet kikényszerít - ha egy hűbérút váráról van szó.) A civilizáció szó viszont a latin „civitas"-ból származik. A „városi polgár"-ból, aki párbeszédben áll a város más lakóival. Befolyásolja őket és azok befolyásolják őt, mert - a falak biztosította védelemnek köszönhetően - a szabadság és a „párbeszéd" körülményei között élnek. A kolostori iskolák és az egyetemek megteremtését is e körülmények teszik lehetővé. A vártól a kastély felé tartó fejlődés - amely Európa-szerte megszokott jelenség Spanyolországban ritkaságszámba megy. Itt ugyanis a vár és a kastély két különféle struktiirát, két különböző, egymástól világosan eltérő építési módot jelent. A Spanyol Királyi Akadémia szerint a vár: „megerősített, falakkal, bástyákkal, árkokkal és más erődítményekkel körülvett hely"; a kastély viszont: „királyok vagy magasrangéi személyiségek lakhelyéül", illetve „magas testületek székhelyéül szolgáló ház", sőt bármely „solar" (nemesi ház, kúria) is annak tartható. Ezzel szemben más európai országokban folyamatos és fokozatos átmenet figyelhető meg a „megerősített hely" és a „magasrangú személyiségek lakhelye" között. Ez egyebek mellett oda vezet, hogy például a régi francia „chateau" kifejezést, amelyet eredetileg „megerősített hely" értelemben használtak, ma bármely fényűző lakhelyre alkalmazzák, olyannyira, hogy a „megerősített hely"-re másik kifejezést kellett taláni, a „chateau-fort"-t. A helyzet csekély eltérésekkel ugyanez a többi európai országban is. Csaknem minden országban világosan megkülönböztetik egymástól a középkori erődítményt és a modern erődöt. így Olaszországban az előbbi „castello", míg az uté)bbi „cittadella". Ezzel szemben Spanyolországban mindmáig ugyanazt a kifejezést használják bármely „megerősített hely" megjelölésére, akár középkoriról, akár modernről legyen is szó. Spanyolul azt mondjuk: Almeida, Jaca, vagy Montjuich vára (castillo), jólehet használjuk a „ciudadela" (citadella), vagy az általánosabb értelmű „erőd" kifejezést is. A „vár" tehát mindig is megőrizte a szorosan vett „erődítmény" jelentését, amelyet eleinte kizárólag katonai célokra használtak, és csak később vált az uraság, vagy - az úr de gyakrabban a király nevében a várat védelmező - várnagy esetleges vagy állandó lakhelyévé. Ennek ellenére a modern (spanyol) szóhasználatban a „castillo" továbbra is kifejezetten katonai építményt, körülbástyázott erődítménytjelent. E jelentős terminológiai eltérés okai történelmiek és társadalompolitikaiak. A várak fénykora egész Európában az ún. „sötétség korszakára" esik. E korszak akkor köszönt be, amikor a „barbároknak" nevezett népek beözönlése nyomán a Római Birodalom összeomlik és Európa politikai panorámáját egymást váltogató királyságok és többé-kevésbé valóságos birodalmak alkotják. E fejlemények elősegítik a feudalizmus megerősödését, amelyet az uraságok és királyok közötti fegyveres és nyílt háboréik kísérnek. Logikus tehát, hogy ezekben az országokban a vár kezdettől fogva egy-egy uraság vagy király hadműveleti támaszpontjául, valamint személyének és családjának, illetve javainak menedékéül szolgál. Ebből fakad az az irányzat, hogy nagy lakótornyokat építenek, kifelé erős védelemmel, belül pedig a nemesi család mindennapi életében szokásos kényelemmel. Ez az oka és az eredete a francia „donjon"-nak, angol testvérének, a „keep"-nek és a német „Vohnturm"-nak stb. Ezzel szemben az ibériai félszigeten „igazi" várakat először az (idegen földön lábukat megvető) iszlám csapatok emelik, illetve egy maroknyi hispán-vizigót nemes, akik seregeik szétveretése után a félsziget északi részén igyekeznek feltartóztatni a hódítót, majd visszaállítani egész Ibériában a keresztény uralmat (nem rit-