Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet - műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Feld István – Szekér György: A sárospataki Vörös-torony építéstörténetének vázlata

tett a reneszánsz kőfaragványok stílus és mesterkezek szerinti csoportosítására. Ezek alaposabb tanulmányozását az is lehetővé tette, hogy épp Gerő László és Szakáll Ernő irányításával helyezték ekkor vissza a belsők korábban kiemelt keretezéseit - kevésbé a helyszíni megfigyelések, mint inkább Miskovszky rajzai alapján. Hangsúlyozták, hogy a faragványokon jól megfigyelhető a gótikus és a reneszánsz gyakorlat szerencsés ötvözete, s ez mindenképpen a felvidéki városok gótikus tanultsági! kőfaragómesterei közreműködésére vall.' A toron}' építési idejének meghatározásában azonban továbbra is kulcsszerep jutott a pinceszint és lőrései értékelésének. Gerő és Dercsényi úgy vélték, hogy az utóbbiakat egyértelműen nyíllövésre szánták, a 16. században e megoldás már teljesen elavultnak számított, s védelem helyett inkább a torony felrobbantását segítette volna elő. A lőréstípus szélesebb emlékkőire kiterjedő elemzése helyett azonban csak azt hangsúlyozták, hogy a robbantás-veszély miatt a 16. század első felében már mindéképpen fel kellett tölteni a torony környékét a bejárati szintig. Azt azonban nem is indokolták, hogy az. északi, főkapu és a rejtélyes déli, ún. kerti kapu keretezése miért csak a feltöltés után lett volna elhelyezhető.

8