Mezősiné Kozák Éva: A vértesszentkereszti apátság (Művészettörténet - műemlékvédelem 5. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Az apátság régészeti feltárásának ismertetése - A korai kolostor maradványai

nem kerültek elő és cölöplyukak sem utalnak korábbi fakonstrukcióra. A kőpadozat alatt tiszta talaj húzódik, csak a későbbi bolygatások nyoma figyelhető meg. A templom területén szereplő leletanyag hangsúlyozottan utal az utolsó építési szakaszt követő életre. A kolostor északi szárnyának utolsó helyiségében a XV. század végén konyha működött, így sok XV-XVI. századi edénytöredék került a feltöltésbe. Indadíszes csempe, tálalakú kályhaszem zsinórdíszes sarokrésze, aratósarló mesterjeggyel, üvegedény alja, stb. szerepel az anyagleltárban. (13. tábla, 1.) A templom területére zúdult a kolostor lepusztult falazata, amelynek faragott részletei tükrözik a különböző korokban végzett építkezések nyomait. A faragott kövek között még töredékesen sem került elő olyan korai részlet, amely az egyenes szentélyzáródású templom épületéhez köthető lenne. 2 A korai kolostor maradványai A XV. század végi, északi kolostor traktus utolsó, konyhaként használt helyiségének nyugati falazatát korábbi falmaradvány felhasználásával építették ki. (19-20. kép) A fal anyaga keménymészkő. Durván kiképzett, meglehetősen nagyméretű kvaderekből épült fel, habarcsanyaga erősen meszes. A falazás és kötőanyag egyaránt árpádkori építési módra utal. Vízszintesen rakott kósor jelezte a felmenő fal indítását (+ 40 cm). Ez alatt apróbb kövekből kialakított alapozást figyelhettünk meg. A falmaradvány 60 cm széles, a gótikus kolostor építésekor kívül köpenyezést kapott, így igazították a 70 cm széles XV. századvégi falazathoz. A fal 50 cm magas alapját kavicsos talajra építették. A tömör talaj felett lesimított, habarcsos felület jelezte az építési szintet. A köpenyezett falhoz is tartozott egy habarcsos építési réteg. Megkíséreltük meghatározni a korai épület további részleteit is. Északi fala rossz állapotban maradt meg; gyenge minőségű fallal kipótolták. A keleti faltól 3,50 m-re előkerült a helyiség szintén 60 cm széles nyugati zárófala, amelynek kőből készült 10,7 m hosszú szakaszát sikerült feltárnunk. (21-22. kép) A fal megszakadt, eltávolított alapjának helye néhány méteren keresztül még támpontot szolgáltatott a kutatás számára. E "negatív" falak vizsgálata nyújtotta az egyedüli lehetőséget a korai épület alaprajzának rekonstruálására. A 62. számú árokban a fal alapozása lemélyült; itt nincs egyvonalban a korai kolostorfal alapozásával. E falmaradvány csorbázatot alkotott, amely nyugat felé kissé kiugrott; vonala követhető a templom előcsarnokáig. E csorbázat a korai XII. századi kolostor déli lezárására utalt. Itt, a korai kolostor falait felhasználva, bővítették a XIII. század második negyedében a nyugati traktust. A megfigyelések alapján a korai kolostor falának hossza 15 m. Az épület északnyugati szögletétől 8,10 m-re kijáratra utaló nyom látszott. A belső térben osztófalra nem találtunk. Megmaradt a kolostor északi kerengő folyosójából kivezető, nyugati traktusfalról nyíló, XV. század végi kijárat, küszöbével és a kapuszár elszedett kőrészleteivel (+ 90 cm). A bejárattól északra eső falazat, a tőle délre esőtől kivitelében teljesen eltér. E megfigyelés alapján megállapítható, hogy a korai kolostorhoz, a keleti falból csak a konyha nyugati falába másodlagosan beépült falszakasz köthető. (23-25. kép) Az előkerült korai épület valószínűsíthető külső mérete 15x4,25 m. Kiépítése igazodik a templom nyugati zárófalához, amellyel külső fala egyvonalban állott. Az épületszárny a templom déli falára merőlegesen helyezkedik el. Az épület később átalakított, bővített