Mezősiné Kozák Éva: A vértesszentkereszti apátság (Művészettörténet - műemlékvédelem 5. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Bevezetés

Bevezetés Román kori építészetünk egyik legértékesebb emléke a vértessszentkereszti bencés apátsági templom. Az apátság lakott területtől távol, a Vértes-hegység egyik kiemelkedő magaslatára épült. Tudományos érdeklődés középpontjába csak az utóbbi harminc esztendőben került. A megjelent tanulmányok leginkább a templom építészettörténeti, művészettörténeti értékelésével foglalkoztak A templom alaprajza, - elsősorban a szentélymegoldása - a korabeli magyar építészetben egyedülálló. Az épület felépítése, a falfelületek megmunkálása, a részletek kiképzése gyakorlott mesterekre utal. A faragott részletek egy részén erősen dominál az érett román művészetre utaló és jellemző alakos és ornamentális díszítési forma, de emellett Ile-de France-ból, Champagneból, Burgundiából érkező kora gótikus vonások is megfigyelhetők a kőanyagon, amelyek több részletén Dél-Németországra jellemző kapcsolatok is kimutathatók. A templomban 1940-ben Lux Géza vezetésével folytak kisebb feltárások amelyek az épület építés történetéhez nyújtottak adatokat. Az általunk folytatott kutatás a templomot minden részletében feltárta. A vártnál is gazdagabb faragottkő-anyag került elő, amely lehetőséget nyújtott az épület eddig még ismeretlen részleteinek megismerésére. Különösen sok kőanyagot és helyszíni részletet találtunk a bejáratokra vonatkozóan, így ezek részlegesen visszaépíthetőkké váltak. A déli- és a nyugati kaput az oszlopszobros kaputípus legkorábbi hazai emlékei közé sorolhatjuk. A több évig tartó kutatómunka egy, a bencés apátsági templomtól északra fekvő, korai XII. századi, egyenes szentélyzáródású templomot is felszínre hozott, a délről hozzácsatlakozó kolostorral, valamint a két templom között több periódusban kiépült bencés, majd később dominikánus kolostor épületeivel. A feltárt épületszárnyak alaprajzi rendszere, építéstörténeti, stíluskritikai meghatározása mellett, az előkerülő gazdag leletanyag lehetőséget nyújtott arra, hogy bepillantást nyerjünk egy középkori monostor életébe. Különösen értékes a XV. század elejére tehető Zsigmond-kori csempeanyag, amely a budai kályhásműhelyek terméke. A két templom körüli temető is részlegesen feltárásra került. A felszínre hozott 124 sír alapján értékes megfigyeléseket tehetünk a temetkezési szokásokra vonatkozóan. A régész számára szép feladat az apátság feltárása. A XII. század első felétől egészen a XVI. század elejéig nyomon követhetjük az itt folyó életet, amelynek 1543-ban Tata törökök általi elfoglalása vetett véget. A XVIII. századi módszeres pusztításig a templom szinte sértetlenül állt, és ma is jelentós részletei láthatók még viszonylag jó állapotban. A kolostor épületei sokkal jobban elpusztultak, a felszín felett csak a kerengő árkádos fala emelkedett ki. Az apátság tudományos feldolgozásánál a régészeti, művészettörténeti módszerek mellett, az okleveles anyagot, a történeti kutatás adatait is felhasználjuk Az épületek építéstörténetének és tárgyi kultúrájának érdemi rekonstruálását csak e módszerek együttes alkalmazásával érhetjük el. A kolostor XV. század végi, XVI. század eleji dominikánus időszakának tárgyalását nem tekinthetjük még teljesnek. További kutatás, anyagfeldolgozás szükséges e korszak