Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Valter Ilona: A Salamonvári család és a salomvári római katolikus templom

resztelő Szent Jánosról címzett templomban az alapító, továbbá elődei és utódai lelkiüdvéért."

29 A birtok a női leszármazottak révén öröklődött tovább, és fokozatosan felaprózódott. Erre néhány példa: 1423-ban a kapornaki konvent megosztoztatta Sárkány Lászlónét és Rumi Doroszlónét Miklós fia János és András fia Miklós részeinek eg)' harmadában, Salamonvárban és a többi birtokban: „a mondott Salamonvárban az északi utcában a Harkal folyó mellett 4 és fél jobbágy curia és egy fél puszta jobbágy telek, továbbá Jánosnak és Miklósnak a saját curiája mellett..., amelyekből három telek közvetlenül egymás mellett fekszik, kettőben György szabó és Gerenchér Lőrinc lakik, a harmadik üres..."

30 1424. július 28-án kelt Zsigmond király adománylevele, mely szerint Akosházi Sárkány Lászlót, testvérét Benedeket és fiát Jánost két tizenketted részben, Kutasi (Térjék) Ferenc nejét Katalint, ennek gyermekeit, unokáit öt tizenketted részben, és Salamonvári András leányait, Szentbenedeki Jánosné Magdolnát, Ivánczy Györgyné Katalint és Bánhidi Jánosné Ilonát és ezek gyermekeit a fönnmaradt öt tizenketted részben Salamonvára másképp Harkál és a többi birtokban megerősíti.

31 1428-ban Kutasi Ferenc fiai, továbbá Szentbenedeki János, Ivánczi György és Borhidai János, valamint Akosházi Sárkány László a saját, valamint feleségeik nevében ius regiumot kértek és kaptak a királytól Salamonvárára és a többi birtokra, a következő arányban: l/ő a Sárkányoké, a többinek a fele a Kutasiaké, a másik fele a többieké.

32 1 438-ban pedig Salamonvári András egyik leánya, Katalin (Ivánczi Györgyné) a salamonvári és harkályi részjószágát a salamonvári zalai malmokkal együtt elzálogosította Bucsai Jánosnak.

33 1474-ben a fiúsított Beátka (Bánfi Zsigmondné) unokája, Borbála (Pogány Imréné) birtokai között, 1438-ban pedig Bánfiné dédunokáinak részbirtokai között szerepel még Salamonvára.

34 A 16-17. században számos - főleg környékbeli birtokos nemes család osztozott Salamonvárán: a Sárkány, a Kutasi-Terjék, a Bucsai, a Sibrik, a Bagodi család.

35 Amint a család leszármazását mutató táblázatból is kiderül, a 15. század második felére szinte teljesen eltűnt a településen őshonos Harkályi vagy Salamonvári család. A Salamonváriakat egyébként Wertner Mór a 12. században feltűnő Salamon nemzetséggel hozza kapcsolatba, amelynek Veszprém megyei és Pozsony megyei (csallóközi) ága is volt. Véleménye szerint a dunántúli Salamonvári, Salamonfay, Salamon családok eg)' törzsből származtak a Pozsony megyei csallóközi Salamon nembeliekkel, mert még 1402-ben is egymás birtokait öröklik a Veszprém megyei Salamonfai ág és a Pozsony megyei Vathai Salamonok.

36 Am a zalai Salamonvári családdal nem találunk ilyen okleveles kapcsolatot. Az mindenesetre elgondolkoztató, hogy a családban igen kedvelt volt a Salamon név, több nemzedéken át. Szinte mindegyik generációnak volt egy kiemelkedő tagja. A 13. században ilyen volt Demeter comes, aki a stájer határszéli hadjáratokban szerzett érdemeiért kapott birtokot. Az 1254. május 1-én kelt pozsonyi békében IV. Béla király a stájer hercegség déli felét kapta, a Vas, Zala és Várasd megyékkel határos területet. A stájer hercegség a pozsonyi béke után olyanféle szoros melléktartomány lett, mint Szlavónia. Kormányzója is ugyanaz, Gutkeled István bán, aki felvette a „Stíria kapitánya" címet. 1258-ban a stájer lovagok fellázadtak, de IV. Bélának sikerült úrrá lenni a lázadáson. Hátra hagyta „Stíria hercegeként" 19 éves István fiát, kapitányként az oldala mellett maradt Gutkeled István. A stájer hercegséghez IV. Béla hozzácsatolta Vas és Zala megyét és a bakonyi ispánságot. 1259 késő őszén Otto von Hardegg vezetésével jelentékeny haderő jött Ausztria felől, és