Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Gál Éva: 18. századi tanúvallomások Buda határáról

hetivásárt a Kovácsira vezető út melletti Hohlwegblessen, azaz „a mélyút melletti tisztás" nevű helyen tartották meg. A pestisjárvánnyal kapcsolatos egy másik érdekes információ is. A Buda és Budakeszi közti határvitában 1763-ban néhány tanú említést tett egy Galling-blessen, azaz „Akasztója-tisztás' nevű helyről, amely valahol a mai Szépjuhászné út (akkor a Hidegkútra vezető út) kiágazása mellett lehetett. Az akasztófát 1739-ben, a pestisjárvány idején állították fel Buda és Budakeszi határán, a tanúk szerint még budai területen. Az akasztófa felállítása a járvány miatt elrendelt szigorú vesztegzárat szolgálta: arra figyelmeztette az embereket, hogy aki e határt átlépi, a fejével játszik. Az ilyen embert nevezték - a tanúk elmondása szerint - „Vogelfrei

"-nek. Az egyik tanú, Paul Tonner pesti (korábban budai) lakos elmondta, hogy a pestisjárvány idején Buda határában három helyen - a promontori, a budaörsi és a budakeszi határon - állítottak fel ilyen akasztófát.

19 Valószínűleg ennek emléke maradt fenn a budaörsi országút mentén lévő Dobogó, régebben Akasztó-hegy (németül Galgenberg) nevében. A pestisjárvány egyébként is gyakran szerepelt a tanúvallomásokban, mint időpont meghatározás, csakúgy, mint Buda visszavívása, a kuruc háború vagy „Buda égése" (a lőporrobbanás miatti tűzvész 1723-ban). A paraszti lakosság ugyanis kevéssé tartotta számon az évszámokat; a legtöbben a saját életkorukat is csak körülbelül tudták megmondani. Minthogy a tanúkihallgatások tárgya mindig valamilyen vitás határrész volt, gyakran esett szó arról, hogy az illető erdőt vagy rétet jogtalanul használó más helységbelieket hogyan zálogolták meg. Ha rajtakapták őket, elvették a levágott fát, a lekaszált szénát, elhajtották ökrüket, lovukat, a szekérrel együtt; az egyik tanú ilyenkor elvette „fejszéjeket, kapájokat, tarisznyájukat, és 'a mit nálok találhatott". A zálogba elvitt holmit azután pénzzel kellett kiváltani. A vallomások olykor egy-egy népszokásról is tudósítanak. 1763-ban az akkor 86 éves óbudai Bartholomaeus Gell, aki „Budának megégése előtt három esztendővel Budakeszire szakadott, és pestis előtt két esztendővel vette O Budára lakását", elmondta, hogy a János-hegyre más budakesziekkel együtt sokszor járt „madarakat szedni, és első Májusban ültetni való Maj fákat vágni". A népszokások közé sorolható a községhatárok megjelölésének, illetve emlékezetbe vésésének módja. Egy tanú beszámolt egy másutt is elterjedt szokásról: fiatal legény korában, amikor megmutatták neki, meddig legeltetheti a gondjaira bízott marhát, bottal megverték, hogy jobban emlékezzék a határjelekre. Mások elbeszélték, hogyan mutatták meg öreg, „régi" emberek, vagy a földesúr, illetve gazdatisztjei a határjeleket a helység lakóinak vagy a pásztoroknak, vadászoknak. Az 175 l-ben és 1763-ban a budai határok ügyében kihallgatott Szabó János idős töki lakos elmondta, hogy amikor Zichy Péter földeséirnál vadászként szolgált (kb. 1716 és 1726 közt), az ugyancsak töki Bereczky István „ki ezen földet...és erdőket mint erdő keréilő eleget buita, és járta" és Juhász András, szintén urasági vadász, miképpen mutatta meg neki az uradalom határait. Korábban az itt emlegetett Bereczky Istvánt is többször kihallgatták különböző határvitákban. A Buda, Hidegkút és Kovácsi közti határmegállapítási eljárás során 1746-ban az ekkor 75 évesnek mondott Bereczky azt vallotta, hogy a budai nagyrétet „még török üdöben is Budához bírták, sőt az fatens attyával egy testvér báttya is budai török számára meg nevezett rétet dinnye alá szántotta". Eg)' még nála is idősebb tanú, az akkor 86 évesnek mondott Cseregle János pátyi lakos ugyancsak 1746-ban így vallott: „...midőn még az pogányság Budát bírta volna, az nagy rétet, melly régenten Vaskapu allyának neveztetett, ugyan budaj török számár maga az fatens több pátyiakkal, tudni illik Faluvégi Istvánnyal, Vég Istvány-