Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Koppány Tibor: Carlo della Torre, a Batthyányak 17. századi építésze
tett példája, amelyben a templom hajóját kétoldalt kápolnasor kíséri. Szombathelyen a kápolnák között átjárás van, így eredeti rendeltetésük nem érvényesül. A templom tehát átmeneti forma a kápolnasoros és a háromhajós belső terek között. 58 A rohonci templom, amelynek homlokzata 1750 körüli, alaprajzában sok hasonlóságot mutat a szombathelyivel. Ennek hajója is három szakaszos, bár azok közül a nyugati karzatot magába foglaló rövidebb. Mindhármat hevederek közötti fiókos dongaboltozat fedi, akárcsak a szombathelyit. A szintén két boltszakaszos szentély előtti utolsó hajószakasz itt is kereszthajós, bár az osztrák topográfia szerint az alacsonyabb mellékterek a múlt század közepéről származnak. 39 (3. kép) A templom tornya itt is, miként Szombathelyen, a szentély mellé került, bár elképzelhető, hogy ott középkori örökségként. A belső tér Rohoncon gazdagabb, az egyes szakaszok közt erőteljes és dór fejezetű lizénák tartják a boltozatok alatt körbefutó, hármas tagolású, golyvázott párkányt, szemben a szombathelyivel, ahol a lizénáknak ma nincs fejezete, s a párkány is csak kétrészes. A szombathelyi templomban a 18. századi főoltár melletti öt mellékoltárból az 1672-ből származó, Krisztus öt sebének oltára és az 1675-ös Rosarium oltár való az eredeti berendezésből, a rohonciban pedig a szentély teljes szélességét kitöltő főoltár. A Batthyány levéltár iratai szerint 1681-ben Franz Steindl hartbergi szobrásznak és Christof Schiller sárvári udvari asztalosnak, 1690-ben pedig Johann Wilhelm Richolm hartbergi szobrásznak fizettek a rohonci oltár készítéséért/' 0 A következő épület Szalónak vára, ahol - akár Filiberto Lucchese, akár saját tervei alapján építette - a Torre által végzett építkezéshez kapcsolható a belső várnak a bejárat felőli, udvari oldalán árkádos fölszintű szárnya, a feketével festett sarokarmirozások után „fekete udvar"-nak (Schwarzes Hof) nevezett, kétemeletes épületrész, az udvarba nyúló lépcsőházával. (4. kép) Borostyánkő várában ma is épségben van a Lucchese stukkóival díszes ebédlő, eredetileg valószínűleg Sala terrena, maga a vár azonban oly mértékben át6. kép A körmendi kastély nyugati homlokzata; Koppány Tibor felvétele