Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

F. Mentényi Klára: Reneszánsz lakóház Ráckevén

nagyobb méretben és vastagabb vonallal rajzolt házat emelt ki a főutca mentén. Mivel tudjuk, hogy feliratot a templomokon kívül csak a Heissler-féle uradalom szempontjából fontos létesítmények (magtár, sörház, kocsma és bizonyos kereskedőházak vag)

7 raktárak) kaptak, a kiemelt, de jelzetlen objektumok a városi tulajdonnal lehetnek kapcsolatban.

49 A hozzá tartozó látkép ugyanezen a helyen egy emeletes épületet jelöl. Ha feltételezéseink igaznak bizonyulnak, lakóházunk már 1695 táján emeletes, és valószínűleg városi tulajdonban volt. Feltűnő, hogy itt is és az I. katonai felmérés esetében szintén egységes jelölést alkalmaztak az emeletes és a földszintes épület jelölésére. Elképzelhető, hogy az emeletes városháza mellett már ekkor működött egy városi fogadó, amely az északi városkapu felől érkező utas számára valójában igen jó helyen feküdt. A Kossuth Lajos u. 51. számú ház kutatásakor az épület hosszan elnyúló déli szárnyánál sehol sem mutatkozott falelválás. A toldás építőanyaga jórészt kő, amely azonban a korábbiaknál jóval egyenletesebb darabokból, téglasorokkal szabályosan váltakozva került felhasználásra. A habarcs itt is meszes, kavicsos, bár a kavicsok nagyobb méretűek, és a kötőanyag is keményebb, mint az eddigiekben volt. Az 1728-as városkép bizonyára abból a szempontból is hitelesnek tekinthető, hogy a földszintes kis épület ekkorra már összeépült a városházával, talán egy bejárat is vezetett a fogadóba. A középpilléres helyiség mellé dél felől egy csekély méretű szobácska kapcsolódik, amelyet viszont eg)

7 óriási, 5 ablakkal az utcára néző síkfödémes tér követ. A nagy terem elsősorban hátulról, az udvar felől volt megközelíthető, ezen a helyen ugyanis három nagyobb ajtót tárt fel a kutatás. (A most itt húzódó, egykor nyitott tornác és az épület utolsó déli helyisége csak a 19. század dereka táján készült.) 1775-ben az épület leégett. „Ekkor Popovics Demeter udvarában...puskalövés által egy baglya széna meggyulladván, 97 házak szerencsétlenül elégtek, 2-a Aug. a város két házaival edgyütt".

50 A következő feljegyzés 1788-ból származik: „Az öreg vagyis a nagy-ucza ebben az esztendőben töltődött meg nagyobb része kőporral."

51 1802-ben azonban éijabb tűzvész rongálta meg a városházát. A rettenetes szélvész miatt két napig égett a város. „Ezen esztendőben...tűz támadván, elégett a város felső része keresztül a város házánál kezdvén... A város háza szomszédjába levén a Tiiz, ennek a fedele is lehányatott, s meg nem égett."

1Azt, hogy melyik tűzvész után következett be az épület radikális átalakítása, talán egy részletes levéltári kutatás majd tisztázni tudja. Mindenesetre valamikor ezt (ezeket) követően zajlott le az a felújítás, melynek során az emeletes városházából földszintes fogadó lett. Ez idő tájt készülhettek az új boltozatok a konyhaként működő szobában és az alatta lévő pinceszakaszban, illetve a folyosón. A helyiségek padozatának kialakításánál és az új ablakok elhelyezésénél az építőknek bizonyára alkalmazkodniuk kellett a kissé már megemelkedett, utcai járószinthez, Talán ezért faragtattak új kőkeretet a korábbi helyett, amelyet falazóanyagként használtak fel. A késő barokk stíluséi kő keret egészen 1963-ig látható volt a homlokzaton. Egyedül a tetőszerkezet az, amelyet az 1802-es tűzvész után biztosan újból meg kellett csinálniuk. Ekkor ácsolták azt az új, a régi épület végfalánál kissé megugró tetőszerkezetet, amely még ma is messziről észrevehető. A kiadott levéltári feljegyzések között még egy számunkra érdekes található, „Ezen esztendőben a Város háza alatt levő pincének az uczára való ajtaja berakatott, és az udvarba, az épület hátulsó végén nyittatott ajtó,"

53 Ez az 1813-ból származó adat azonban csak fenntartásokkal fogadható el a mi épületünkre, hiszen a leírásban nem szerepel, hogy tulajdonképpen melyik városházáról is van szó. Az igazi, „Rathaus" értelemben vett városháza ugyanis a város közepén, a mai eklekti-