Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
F. Mentényi Klára: Reneszánsz lakóház Ráckevén
anyaga és megjelenési formája is eltér a többiekétől, továbbá éppen a kapcsolódási pontnál különböző falazási rendellenességek figyelhetők meg, nyugodtan állíthatjuk, hogy a pincelejáróval együtt még egy, feltehetően ujabb építési korszakkal kell számolni. Az északi helyiség utcai falában a déli szakasz in situ reneszánsz ablakával megegyező méretű és korú ablak került elő. Az utólagosan vályogtéglákkal befalazott nyílás átboltozását ugyanazokból a vörösre égetett, kisméretű (26,5 x 12 x 4,5-5 cm) téglákból rakták, mint túloldali párját. Egykori kőkeretének északi kávája belülről még megfigyelhető volt, külső, faragott részét azonban sajnos egy korábbi időpontban levésték. Ez a ma síkmennyezetes szoba eredetileg szintén boltozott volt. A vakolatleverés nyomán közvetlenül az imént említett ablak mellett láthatóvá váltak az elbontott boltozat vállai. Vörösre égetett téglái megegyeztek a nyílás teherhárító ívében lévőkkel. Vakíszínű, hogy a boltozat súlyát a térben szabadon álló pillér (ek)re terhelték, a vállak közötti kis távolság (1 m 20 cm) mindenesetre ezt indokolná. (8. kép) Az első lakóházak konyhája északon, az utcai helyiség mögött volt. A harántdonga boltozat fölött a padlástérben még ma is jól megfigyelhető az egykori tüzelőberendezéshez tartozó szabadkémény kürtője. A mai fomájában minden bizonnyal késői padlásfeljáró alacsony, íves ajté-fülkéje arra utal, hogy a hátsó, kis helyiséget innen, a szobán keresztül lehetett megközelíteni. Lehetséges azonban, hogy a konyhából egy egyszerű, a tetőszerkezethez támasztott, észak-déli irányú létrán már akkor fel lehetett jutni a padlásra. Emellett bizonyosan még egy lépcső vezetett a tető alá. Az épület déli végfalánál megmaradt ugyanis az utolsó lécsőfok, amelyet annak idején egy igen kis méretű (22,5 x 13 x 4,5 cm) téglával rögzítettek. Ez a feljáró a déli utcai helyiség mögötti udvari szakaszból indult, és ugyanúgy a szobán át lehetett hozzájutni, mint a másik oldalon, a konyha esetében. A déli utcai helyiségben a régies ízű, ké)zéppilléres, fiókos boltozat éijabb az oldalfalaknál, a középső keleti falpillér takarja a reneszánsz movítumokkal díszített, kis kőkeretes ablakot. Téglái, ezek méretei és habarcsa megegyezik az itteni pinceboltozatéval, elképzelhető tehát, hogy azzal egy időben, újonnan készült. A szoba az első perkódusban is boltozott volt. Az északkeleti sarokban előkerült boltváll-lenyomat és a hozzá tartozó ív tantisága szerint a vállak nagyjából a mai állapothoz, hasonlóan helyezkedhettek el. Ugyanez nyomon követhető volt a helyiség déli falazatának keleti szakaszán is. Valószínűnek tartjuk, hogy itt - az északi helyiség eredeti megoldásának megfelelően - korábban szintén valamiféle szabadonálló pillér (ek) en nyugvó boltozat lehetett, amely a középső utcai ablakot két boltindítás közé fogta. Természetesen ebből az következik, hogy az önálló pinceszakaszok korai boltozatait a felső szintekéhez hasonlémak kell elképzelnünk, annak ellenére, hogy a kutatás során erre vonatkozó konkrét bizonyítékot sajnos nem találtunk. A helyiséget egy későbbi időben feltehetően konyhaként használták. A tüzelőberendezések nyomai a déli fal nyugati szakaszán még jól láthatók. Az új, mai boltozat első vakolatán pedig füstös, kormos meszelésréteg mutatkozott. Az egykori kapualj északi szakaszán megvizsgáltuk a felmenő falazat és a boltozat kapcsolatát, s ezt teljesen szervesnek ítéljük. Sőt, a boltozat itt ismét azokból a keskeny, vöröses téglákbé>l áll, amelyek olyannyira jellemzők az. egész épületre. A mai ajtótól keletre megtaláltuk a kapualjból a déli helyiségbe vezető bejárat keleti káváját, a benne lévő fehér meszelésrétegekkel együtt. Feltehetően ehhez hasonló módon, szintén a kapualjból nyílt az északi helyiség is, s itt csupán azért nem kerültek elő korábbi nyomok, mert az előző nyílás éppen a jelenlegi helyére esett.
