Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Horler Miklós 70 éves. Hokkyné Sallay Marianne köszöntője

megalapozottsággal képviselte mindig a műemlékügyet, annak érdekeit, még ak­kor is, ha ez személyes életét, sorsát kedvezőtlenül befolyásolta. Soha nem szűnt meg tanítani, akkor is, amikor félreállították, szigorú elvei, helyreállítási módsze­rei éltek és hatottak: a II. világháború utáni magyar műemlékvédelem meghatáro­zó, jellegzetes tényezőjévé váltak. Horler Miklós személyében a magyar és az európai műemlékvédelem nagy egyéniségét köszönthetjük 70. születésnapján. Befejezésül engedtessék meg nekem néhány személyes gondolat: Kedves Miklós, több évtizedes ismeretségünk, közös munkánk során mindig csodáltam, tiszteltem és tiszte­lem tartásodat, helytállásodat és hitedet, amely életed legnagyobb tragédiáin is úgy vezetett át, hogy érző és megértő ember tudtál maradni. Tisztelem sokoldalúságodat, azt, hogy kiváló műemlékes és építészettörténész valód mellett egy másik művészeti ágban, a zenében is megta­láltad önmagadat, önmagad kifejezési lehetőségeit. Örülök, hogy együtt dolgozhattam Veled, és remélem - mindannyiunk nevében -, hogy még közösen sikerül megszilárdítani az új ma­gyar műemlékvédelmet. Isten éltessen. Hokkyné Sallay Marianne

Next

/
Thumbnails
Contents