Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Műemlékek - II. Balatonakalitól Szigligetig
BALATONCSICSÓ R. k. templom. A csicsói, középkori nevén a Nivegy-völgy települései közül az 1278ban feltűnő Szt. Márton-egyház azonosítható Csicsó plébániatemplomával. A török időkben elpusztult templom helyett 1774-ben kezdték építeni a mait, építését 1781-ben fejezték be. Egyhajós, homlokzati tornyos, egyszerű késő barokk falusi templom. (Műemlékileg védett.) R. k. plébánia. A templom befejezése után az azt emeltető Bajzáth püspök építtette 1799-ben, késő barokk stílusban. A templommal együtt a Balaton környékén szinte mindenütt megtalálható típus képviselője. (Műemlékileg védett.) Árokfői templomrom. A falutól délnyugatra, a Csukrét-dülőben fekvő, keletéit, egyhajós, egyenes szentélyzáródású román kori kis templom romja, amelyből a nyugati oromfal és a hajó két oldalfala áll magasabban. A rom ahhoz a faluhoz tartozott, amelyet a templom titulusáról Szentbereck falunak neveztek és amely a 16. század közepén lett egy török pusztítás áldozata. (Műemlékileg védett.) Szentbalázsi templomrom. A Tagyontól keletre magasodó Balázs-tető lejtőjén nagyobb méretű, Árpád-kori, keletéit, nyugati tornyos, egyhajós és egyenes szentélyzáródású templom romja. Hajója nyugati végében két pilléren karzat feletti torony emelkedik a templom itt nyíló kapuzata egykor gazdagon tagolt, gótikus keret volt (51. ábra). A hajóhoz szentélyként kívül egyenes, belül félköríves szentélyű korábbi templom csatlakozik amely azonban csak egészen alacsony falakkal maradt meg. Ebben a korai templomban is volt kétpilléres karzat, annak vonalától induló kőlépcsőn lehetett megközelíteni a templom alatti, valaha dongaboltozattal fedett kriptát. A templom késő gótikus szentségtartó fülkéjének töredékei a tihanyi múzeumban vannak. Szentbalázs papját 1333-ban említi a pápai tizedjegyzék. 1550-ben még működő plébánia volt. Az 1970-es évek elején végzett feltárását sajnos nem követte műemléki helyreállítás. (Védett műemlék.) Agyagliki-dülő 41. A Balatoncsicsó körüli szőlők egyik védett présháza, amely előtt 51. ábra Balatoncsicsó, a szentbalázsi templomrom kapujának rekonstrukciója