Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Bevezető
Bevezető A történeti múlt építészeti emlékeiben, a műemlékekben különösen gazdag tájról három és fél évtizeddel ezelőtt, 1958-ban jelent meg ismertető és összefoglaló mű Entz Géza és Geró László tollából „A Balaton környék műemlékei" címmel. Könyvükben a sokszínű és sajátos hangulatú, mozgalmas és mégis derűs nyugalmú vidék műemlékeinek akkori állapotát írták le, és az azokról szóló, akkori ismereteket foglalták össze. Bevezetőjükben a tó körüli táj építészetének évezredes történetét rajzolták meg. Könyvük megjelenése annak a nagyarányú műemlékvédő, kutató és feltáró munkának a kezdetét jelezte, amely napjainkban is tart. A helyszíni számbavételtől egyes, műemlékként védett épületek gondos helyreállításáig tartó munka eredményeiből azóta soha nem látott új ismeretek kerültek napvilágra. Az elmúlt három és fél évtized alatt idegenforgalmi, múzeumi és műemlékvédelmi szakemberek, történészek régészek, művészettörténészek és építészek lelkes Balaton-rajongók dolgoztak azon, hogy a nagy tó környékének múltjáról és annak fennmaradt emlékeiről minél többet tudjunk meg. Munkásságuk rendkívüli módon gazdagította, sok szempontból azonban módosította is eddigi ismereteinket. Mindezek arra bíztattak, hogy ezt a feltáruló gazdagságot Entz Géza és Geró László korábbi művére támaszkodva, a Balaton környéke iránt érdeklődők elé tárjuk. Az új eredmények feldolgozásában és bemutatásában elsősorban a két korábbi szerzőt illeti köszönet, Entz Géza és Geró László lektorként hasznos tanácsaikkal segítették a mű megszületését. Többen, mint Kozák Éva, Kralovánszky Alán, Tóth Sándor és még sokan mások régészek művészettörténészek építészek másutt még közöletlen kutatási eredményeik megfigyelések átengedésével segítettek. Végül Pámer Nóra érdeme a szöveg kötetté szerkesztése, amely nélkül az eredetileg a Műszaki Könyvkiadónál tervezett, de ott megfelelő anyagiak hiányában elmaradt kiadás nem jelenhetett volna meg. Befejezésül az immár Országos Műemlékvédelmi Hivatalnak nevezett egykori Országos Műemléki Felügyelőségnek köszönöm, hogy lehetőséget biztosított a könyv megjelenésére. Az Olvasó a kötet első felében építészettörténeti összefoglalást talál, amely a tó tágabb környékén megtalálható műemlékek keletkezésének történetét igyekszik összefoglalni. A második részben az egyes műemlékek ismertetése található, méghozzá az Entz Géza és Geró László könyvében fellelhető területi csoportosítás szerint. A könyvhöz nem tartoznak lábjegyzetek helyettük bőséges irodalom ad útbaigazítást az egyes épületek története, illetve a táj építészete után érdeklődők számára.