Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Műemlékek - IV. Balatonszentgyörgytől Fonyódig

NIKLA R. k. templom. Dísztelen homlokzatú, bejárati oldalán karcsú toronnyal felépített falu­si templom, rövid hajóval és kis szentéllyel, déli oldalán alacsonyabb, oldalhajó jellegű toldalékkal, belső tere hevederek közötti csehsüvegboltozatokkal fedve. Nikla falu And­rás nevű papját 1333-1335 között említik a tizedjegyzékek, temploma tehát Árpád-kori, esetleg azonos a maival. (Műemlékileg védett.) Berzsenyi-kúria, Berzsenyi u. 96. Egyszerű tömegű 19. század eleji falusi lakóház, 1811-ben építtette Berzsenyi Dániel. Eredetileg nyitott árkádos folyosó húzódott szoba­sora előtt, amelyet azonban befalaztak és ablakokat helyeztek el nyílásaiba. Homlokza­tai dísztelenek csak a zsalus ablakok sora látható rajta és főhomlokzata közepén a fából épített tornác. (Védett műemlék.) Berzsenyi Dániel síremléke, temető. Magas talapzaton álló vaskos obeliszk, tetején gömbre helyezett kereszt, előlapján hárfát ábrázoló dombormű. 1859-ben Gerenday An­tal készítette. (Védett.) ORDACSEHI R. k. templom. Alacsony homlokzati toronnyal épült, egyhajós, sokszög záródású szentéllyel, emellett sekrestyével, a bejárat mellett kriptával. Gazdagon faragott főoltá­rán Kálvária jelenet, alatta Úrkoporsó. Hasonló mellékoltárán a Szent Család képe körül öt kisebb ovális kép. Hangvetós copf szószék középkori keresztkút. A falut alkotó két helység mindegyike templomos hely volt a középkorban, papjaikat a pápai tizedjegyzé­kek említik. Orda és Csehi középkori temploma tehát Árpád-kori volt, a hódoltság ide­jén mindkettő elpusztult. A 18. század elején Csehiben építettek k templomot to­ronnyal, amely azonban siralmas állapotban volt. Helyére 1762-ben emeltette a mai templomot a birtokos felsőpatak Bosnyák család, amelynek kriptája 1778-ból szárma­zik. A templomot 1839-ben átépítették. ÖREGLAK R. k. templom. A középkorban és a török hódoltság idején is szerepet játszó kastély helyére, annak egykori sáncai közé 1751 és 1754 között épített templom mai formájában kasszicista épület. Főhomlokzata előtt toronnyal, síkmennyezetes hajóval és boltozott, félköríves szentéllyel, valamint kereszthajóval épült. Homlokzatain egyszerű kasszicis­ta vakolatarchitektura, belsejében két említésre méltó barokk mellékoltár van. Öreglak papját a 14. század eleji pápai tized jegy zekékben is említik 1456-ban Szt. Bertalan tisz­teletére emelt temploma Árpád-kori volt. A törökök mecsetként használták de elpusz­tult, mert 1735-ben fatemplomot építettek a faluban, amely 1757-ben torony és kórus nélküli, 1778-ban már romos volt. Ehelyett emeltette a 18. század közepén a birtokos Jankovich család azt a templomot, amely a 19. század eleji átalaktásban ma is áll. A templom helyén egykor állott kastélyt az 1440-es évek körül a Hunyadi familiáris-

Next

/
Thumbnails
Contents