Valter Ilona szerk.: Entz Géza Nyolcvanadik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 2 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Gerő Győző: A török falfestészet magyarországi emlékei

A Gázi Kászim pasa dzsámiban előkerült Koránidézetek csekély maradványa alapján, - amelyek ugyancsak többszínnel festettek - ma már nem állapítható meg, hogy azok eredetileg ugyancsak cartouchéba voltak-e foglalva, avagy csupán feliratszalagot alkottak. A kalligrafikus díszítmények között elsőként kellett volna említenünk, - mint egyetlen ilyen emléket - a Jakováli Haszán dzsámi mihrábjában feltárt, vörös ala­pon fehérrel festett tugra maradványát. Feltételezésünk szerint ez a dzsámit és az ahhoz csatlakozó külliye alapítójának, Haszán pasának volt minden bizonnyal a tugrája. A Jakováli Haszán pasa dzsámi belső falíveit ismétlődő elemekből álló szalag dí­szíti. A saroksztalaktitok fölötti profilait stukkópárkány fölött növényi ornamen­sekből álló keskeny szalag látható, amely a falívekre is ráfut. A falíveket támasztó sztalaktitkonzolok alatt a díszítőfestésnek egy-egy, öt azonos tagból álló - csoport­ját láthatjuk. (6. kép) Tulajdonképpen ez a minta ugyancsak a kalligráfia körébe tartozik és az lényegében nem más, mint egy szövegből kialakított ábrázolás. Ez nagyon hasonló a szarajevói Hadzi Sinan tekkében 13 is előkerült stilizált feliratok­hoz, amelynél úgy alakítják ki a mintát, hogy a függőleges tengely körül átfordít­ják a szöveget, amely így egvik a másikának tükörképe. Az ígv kialakított minták 6. kép Jakováli Haszán dzsámi. A sarokivek konzolja alatti kalligrafikus falfestés maradványa

Next

/
Thumbnails
Contents