Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991)

Bevezető - Az eklektikus épületszobrászat forrásai és stílusfejlődése

lezettsége. Hasonló felfogású mester volt Szécsi Antal is, ám korai halála miatt nem becsülhetjük föl tehetségét a kelló mértékben. Talán - de ezt csak óvatosan kockáztat­juk meg -, ha tovább él, a felsoroltak közül ó lett volna az a művész, aki túllépett vol­na XIX. századi „árnyékán"; Feltétlen neobarokk tanultságú-szemléletű szobrász volt ugyan, de technikai felkészültsége és nagy formák iránti érzéke előrevetíthette tovább­fejlődésének lehetőségét - az inkább portrézó Bezerédivel szemben. Életében - a Ba­ross-szobor kivételével -, hiányoztak az őt valóban próbára tevő jelentős megbízások. Vasadi Ferenc ellenben még a neobarokk formai adottságait sem volt képes kihasznál­ni; technikai problémáit az épületszobrászat sematikus - olykor elnagyoltságot is lehe­tővé tevő - felfogása mögé rejtette. Hasonló gondokkal küszködött a Szandház testvé­rek egykori nagy műhelyét átvevő Szabó Antal is. Apósa, Szandház Károly visszavo­nulása után az általa irányított műhely fokozatosan visszavonult a figurális szobordí­szek készítésétől. A neobarokk ízlésű tagozatok és rátétek avatott mestere volt Langer Ignác. Mellette kisebb jelentőségű mester volt még Vögerl Alajos és Verán József. Oppenheimer Ig­nác, alkalmazkodva a megváltozott igényekhez, a századforduló táján a neobarokk felé fordult, műveinek színvonala azonban ekkor sem emelkekedett ki az átlagból. Az igé­nyeket felmérő és a műszaki megoldás lehetőségeit mérlegelő Schrödl Emil, műkő ele­mek gyártásával vált csaknem egyeduralkodóvá a piacon. Marhenke Vilmos ugyan továbbra is jelen marad az építészeti kivitelezésben, de egyre inkább csak kerámia ele­mek gyártói minőségében. A neobarokk ízlésvilágot a XX. sz. elejének frissebb divat és stílusirányzatai háttér­be szorították ugyan, de több okból - és ezek között is nem utolsó sorban a magyar társadalom megosztottsága miatt -, sem a szecesszió, sem a „magyaros" építészet egyes irányzatai, valamint a lassan jelentkező modern sem volt képes teljesen kiszorí­tani. A barokk ízlésű eklektikát az első világháború utáni speciális magyar politikai és társadalmi körülmények még feltámasztották rövid időre, ám e kurta - 1930 után el­haló stíluskorszak alatt értékelhető építészeti alkotás igen kevés született - és még ezek díszítésének színvonala sem érte el az 1918 előtti időszak esztétikai szintjét és gazdagságát.

Next

/
Thumbnails
Contents