Ingatlanfejlesztés es műemlékvédelem (A 24. Országos Műemléki Konferencia Komárom, 2007)

Kerekasztal beszélgetés 2007. augusztus 27. délután. Levezető elnök: Fegyverneky Sándor

Máray idézettel válaszoltam: „azok a kultúrák, amelyek csak megőrizni akarnak, el­halnak. Az élő kultúrák mindig építenek." S azzal folytatja, hogy: „A székesegy­házak, amelyek általában a településnek a lelki megvalósítói is, azok mindig áll­vánnyal vannak körülvéve, mert az emberek sosem gondolják, hogy befejezett alkotás, mindig tovább építik, mert évszázadokban látják az alkotás művészetét." Én úgy gondolom, hogy maga a település is ilyen, az is egy folyamatosan épülő szervezet, amit tulajdonképpen a mindig aktuális generációk újabb értékekkel kell hogy gazdagítsanak. Én most úgy látom, ha csak Budapestet, az eklektikus várost nézem, amely, már említettem, nagyon rossz műszaki állapotban van, most kezdi megtámadni a befektetői tőke. Nagyon-nagyon nehéz dolgunk lesz az elkövetke­zendő időben, mert ha, ahogy eddig, telkenként akarunk védeni, akkor biztos, hogy vereséget szenvedünk. Tudniillik telkenként nagyon nehéz építési helyet biztosítani. A tőke pedig építési helyet keres. Az, hogy egy meglévő épületet felújítson úgy, ahogy eredetiben volt, neki nem megtérülő befektetés. Neki újat kell létrehozni ah­hoz, hogy a számításait megtalálja. Ezt pedig egy telken belül ritkán lehet megol­dani, főleg akkor, amikor a parkolási igényeket is a telken belül kell kielégíteni, hiszen térszint alá nem tud menni akkor, ha nem tud bontani. Ez egy műszaki probléma is, de nagyon jól tudjuk, hogy örökségvédelmi probléma is. Ezért nekünk össze kell fognunk az önkormányzatokkal, a főépítészi vonallal, a fővárossal és közösen ki kell dolgozni egy olyan fejlesztési programot, amely elsősorban szabályozási tervi szinten építési helyeket biztosít a városrészen belül vagy más hasonló helyeken. Az országban máshol is felmerülhet, hogy a szabályozási tervek ne csak műszaki korlátokat és szabályokat jelentsenek, hanem legyen mellette valami megvalósítható­sági, gazdasági számítás is. Tudniillik, ha olyan terveket készítünk, ami csak műsza­kilag állja meg a helyét, nem biztos, hogy meg tud valósulni. Nagyon remélem, hogy ebben tényleg olyan partnerekre találunk majd a fővárosban és az önkormányza­tokban, hogy együtt meg tudjuk oldani ezt a problémát. Fegyverneky Sándor - Az ingatlanfejlesztésekben a teremben lévő cégek közül a legrégebbi céges hagyományai talán az OTP-nek vannak. Rendszereken átívelő mó­don, különböző politikai-gazdasági és egyéb körülmények között, talán az OTP Ingadan Rt.-nek van a legtöbb fejlesztői tapasztalata Magyarországon. Korda Péter vagyok, az OTP Ingadan Rt. műszaki igazgatója. Amit a beveze­tésedben mondtál, az így igaz, de a világ megváltozott. Az OTP-nek van egy nagy öröksége, a lakásépítés. Tulajdonképpen az OTP nevet ezzel kapcsolja össze min­denki. Igaz, hogy ebben is óriási verseny van ma már Magyarországon, és sok más fejlesztő is megjelent. Szóval annyi okos ember annyi jót mondott itt ma, amivel kapcsolatban az embernek gondolatok jutnak az eszébe, de én nem akarom kihagyni azokat a gondolatokat, amelyek leginkább Alföldi György délelőtti előadásához kapcsolódnak. Miután a Józsefvárosban mi is fejlesztettünk, idáig kb. 400 lakást építettünk, így az általa elmondottakat mi is megtapasztaltuk.

Next

/
Thumbnails
Contents