Ingatlanfejlesztés es műemlékvédelem (A 24. Országos Műemléki Konferencia Komárom, 2007)

Plenáris ülés 2007. augusztus 27. délután. Levezető elnök: Mezős Tamás - Esettanulmányok - Farkas Mária: A soproni zeneiskola

jelenleg rendelkezésre álló területünk egy kétuteára átmenő, de a nagy épületünk mellett csak egy rendkívül keskeny déli sávval rendelkező darab volt. Ezen a szük­séges beépíthető terület elnyerése vagy kinyerése érdekében egy, mint mondtam, a környezethez hasonlóan, oldalhatáron álló új szárnyat helyeztünk el. Megmaradt a saroképület és a nagy épület. Azt a bizonyos kicsit, azt el kellett bontanunk, hogy biztosítani tudjuk, ami szükséges. A három épület eléggé jól tagolta önmagában az elhelyezendő funkciókat. Ez a hármas tagolás azt is lehetővé tette, hogy azt a bizo­nyos elmaradt kutatást az új épület építésével párhuzamosan el lehessen végezni, ami azért szerencse, mert haladt a munka, de ugyanakkor párhuzamosan tudtak dolgozni a régi épületen. A három épületet egy toronyépület fogta össze, ami a függőleges közlekedést biztosította. A kivitelezés során azokban a kérdésekben, amikben előre tudtunk gondolkodni alternatív lehetőségekben, tulajdonképpen mindent meg tud­tunk oldani, mert fel voltunk készülve rá, de ehhez feltédenül szükség volt arra is, hogy a kivitelező ezeket tolerálja pénzügyileg, időben és minden egyébben. Problémáink leginkább azokkal a kutatási eredményekkel voltak, amire senki nem számított. Egy római kúttal a pincében, egy középkori kúttal kint az udvaron, ami olyan szerencsés helyen volt, hogy ez is megoldható volt legalább menet közben. Szóval sok mindent találtunk, de szerencsére minden megoldható volt menet köz­ben. Tehát végül is az a bizonyos középkori kút, ami vicces módon abba a tengely­rendszerbe és pont az épületünk mellett hozta elő magát, nem jelentett problémát. Hol jelentettek problémát a kései feltárás eredményei? Egyszer jogi problémákat jelentettek, mert a módosítás az eredeti engedélyezett terveket érintette, aminek átvezetése nem egyszerű. Problémát jelentett a közbeszerzéssel elnyert munka pénz­ügyi és tartalmi feltételeinek megváltozása. Ez már nagyon komoly gond. Itt nem volt annyira, de más építkezéseken ebből vérre menő és nagyon komoly problémáit születtek. Egyébként a római kút is be lett temetve, tehát nem szerepelt tételesen a költségvetésben. Másutt még rosszabb helyzetekbe kerültünk időnként. Problémát jelentett a tervezői oldalról az, hogy a menet közben átdolgozandó megoldásokat a művezetési napjaink terhére végeztük el, ami azt jelentette, hogy amikor kijött az új épület a földből, addigra elfogyott a beruházó által meghatározott számú művezetés és innentől kezdve tulajdonképpen csak a lelkesedés vitt tovább minket. Összefoglalva: úgy gondolom, hogy a pályázati rendszerek egy olyan önkor­mányzati tulajdonban lévő műemléképületnél, ami nem volt megkutatva, akkor működhetnének egy picikét kezelhetőbb módon, ha már a pénzügyi pályáztatásnál valamilyen módon le lehetne határolni egy olyan idő-, munka- és pénzmennyiséget, amit akkor veszünk igénybe, ha váratlan meglepetésekkel szolgál a feltárás. Ugyan­erre a tervezési és a kivitelezési szakaszban is valamilyen módon lehetőséget kellene találni, mert a kivitelezők olyan kötbér terhe mellett dolgoznak, hogy megértem, ha nehezen tolerálják a dolgokat. A harmadik, hogy mindezekben valami olyan admi­nisztratív szabálymódosítást kellene elérnünk, amit úgy gondolom, hogy csak nagyobb összefogással, a hivatallal és mindenkivel együtt mdnánk elérni, mert ez jelenleg a kivitelezés során csak a tervezőkön csattan.

Next

/
Thumbnails
Contents