Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Megnyitó - Bozóki András: „A mi várunk – mire várunk…?” interaktív örökségvédelem a 21. században

nem az volt, hogy Önöket megsértsem. Ellenkezőleg, hogy vitát gerjesszek az örökség fogalma körül úgy is, mint a nemzeti kulturális örökség minisztere. Ezzel a bevezetővel azt szerettem volna jelezni, hogy az örökség, a hagyomány, a kultúra egyrészt nagyon összefüggő fogalmak, nagyon szorosan kapcsolódnak egymáshoz, másrészt viszont jelentésük nem evidens. Ezeket a fogalmakat újra meg újra definiálni kell azokban a vitákban, amelyeket többek között ilyen szakmai körben folytatunk. Ez után a rövid bevezetés után térnék rá voltaképpeni megnyitó beszédemre. Egy francia történész, Ernest Renan, egyszer azt írta: "Mit nem adnék érte, ha lopva belepillanthatnék abba a könyvbe, amelyből az elemi iskolás gyerekek fognak tanulni száz év múlva." Most én is azt mondom: mit nem adnék érte, ha láthatnám, mit fognak tudni a gyerekek mondjuk az egri várról vagy az Árpád-kori kistemplomainkról száz év múlva. A kérdés időszerűbb, mint gondolnánk. Nem kell ahhoz időutazást tenni, hogy lássuk: a világot egy évszázad múlva is nagy valószínűséggel a komputerek, vagy annak utódai fogják uralni. Az internet, a digitalizáció, az egyre tökéletesedő elektronikus adathordozók főszerepet fognak játszani az oktatásban, a művelődésben, és igen, kulturális örökségünk, műemlékeink megőrzésében, a nagyközönséggel való megismertetésében is. Gyerekeink, unokáink egyre inkább csak arról fognak tudni, ezzel együtt azt fogják megszeretni, amit a világhálón vagy a TV-ben látnak. Vagy ami személyesen megérinti őket. Ha a múltból és a jelenből bármit át akarunk nekik adni, azt csakis új módszerekkel tehetjük meg. Nemrég közzétett kiáltványomban, amelyet egy átfogó kulturális stratégia előhírnökének szántam, arról beszélek, hogy a kultúrában is új időszámítást írunk. Ezen többek között azt értem, hogy a kultúra „fogyasztásának" az új évezredben új módjai, új csatornái vannak, amelyekkel nekünk is muszáj lépést tartanunk. Előadásom címében - „A mi várunk ... mire várunk?" - épp erre az új megközelítésre utalok. Úgy gondolom, hogy a 21. századi örökségvédelem kulcsfogalmai: interaktivitás, technikai fejlődés, gazdasági szemlélet. Nem halogathatjuk tovább, változtatni, változni kell. Az országban mintegy 12 ezer műemléknek minősített épület van. Csak Fertődöt az elmúlt évben közel százezren látogatták meg a többi műemlékkastélyunkat mintegy 60 ezren. A tavalyi Kulturális Örökség Napok 420 helyszínére és 100 séta vezetésére 180 ezren voltak kíváncsiak. Biztató számok, de a cél az, hogy épített örökségeinkhez a jövőben ne százezrek, hanem akár milliók jussanak el. Hogyan érhetjük ezt el? Először is azzal, hogy műemlékeinket interaktívabbá tesszük. Merjük bátrabban „használni" azt, amink van! Néhány évvel ezelőtt jártam egy bajor kastélyban, és lenyűgözött, amit ott láttam. A kastély - bár egész területe múzeumként működött - valósággal élt, nyüzsgött, mintha visszaforgott volna az idő kereke. Az udvaron a látogatók sólymokat röptettek, a gyerekeket korabeli kenyérsütésre tanították a pékek, folyt a kardozás, lovaglás, a régi kosztümök, páncélok próbálgatása. Az év minden napján, ha esett, ha fújt. Tudom, itthon is vannak néhány napos várjátékok, korabeli bálok, hangversenyek, de azt gon-