Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

„A" SZEKCIÓ: Műemléki értékek és inventarizáció - MAROSI ERNŐ: A MŰEMLÉKI ÉRTÉKELÉS FEJLŐDÉSE

tum témájához tartozó tanulsághoz és egy fontos követelmény megfogalmazásához érkeztünk: a műemléki kutatás által feltárt tények történeti források, amelyeket azonban nem szabad csak egyetlen szempontból értelmezni, hanem olyan állapotban kell megőrizni, hogy többféle lehetséges - s esetleg előre nem látható - értelmezés számára hozzáférhetők maradjanak. Referátumom témáját kaptam, nem választottam. Megvallom, nehezen boldogulok a címbe foglalt „műemléki értékelés" kifejezéssel. Gondolom, a klasszikus riegli értelemben vett „emlékértékekről" lehet szó. Már ennek az alapszövegnek megkésett, 1998-ban kiadott magyar fordításában, mindjárt a címben az eredeti Denkmalkultus szó helyett „műemlékkultusz" tűnt fel, s nem sokkal alább, a Denkmalswerte fordítása: „műemlék értékek". Ez az első fejezet címe, amely eredetileg az emlékértékekről és azok történeti fejlődéséről szól. Lényege éppen az, hogy az emberiség történetében az emlékek többé-kevésbé állandó szerepet játszanak ugyan, de a műemlékvédelem, vagyis az emlékekkel történeti, illetve művészi értékük miatt való törődés csak viszonylag újabb keletű történeti fejlemény. Ezek az értékek egy-egy civilizáció mentalitásának, gondoskodásának, a világban való tájékozódásának általános, kollektív és nem személyes, immanens jellemzői. Annyira azok, hogy velük Riegl korok és társadalmak erkölcsi alapmagatartását, nemcsak elődeik kulturális hagyatékához, hanem a természethez való viszonyukat is jellemezte: a régiségérték altruizmusával, a történeti érték egoizmusával, s a szándékos emlékérték akaratlagos jellegével. Napi tapasztalatunk, s alapvetően meghatározza a mai műemlékvédelem minden munkájának lehetőségeit is, éppen az emlékfogalomnak, s az e fogalommal kapcsolatos érdek nélküliségnek vagy különféle érdekeknek változó érvényesülése. A mesebeli „adófizető polgár" elvárásaira való egyre szaporább hivatkozásnak semmi köze sincs a kinti érdek nélküli tetszés formulájához! Az érték immanens kategória, s az a műemlékekkel foglalkozó tudományos és gyakorlati tevékenységek számára is. A műemlékvédelem csakis a mindenkori társadalom értékrendjének hordozója és megvalósítója lehet, magát attól nem függetlenítheti. Többek között azért sincs értelme annak a feltevésnek, mintha az érték valamilyen aktusban, ítéletben lenne kifejezhető vagy megjeleníthető, amit az „értékelés" szó sejtetne. Volt persze, a művészettörténetnek, s a műemléki tevékenységnek is oly korszaka, amely nem zárta ki az emlékek fölötti ítélkezést, összevetésüket egy normával. Ez a normativitás mindenek előtt a műemlékfogalomnak határozott korszakok hagyatékára való korlátozásában nyilvánult meg: a XIX. század végéig a barokk, a XX. század végéig, a XIX. század végétől a XX. század korábbi szakaszaiig elsősorban a közvetlenül megelőző stíluskorszakok esztétikai diszkriminációjáról volt szó. Elvileg a régmúltnak a közelmúlttal szembeni kijátszásáról, de gyakorlatilag a régiségen belül is a régivel szemben a még régebbinek hangsúlyozásáról. Ha ez a diszkrimináció csak elméletben nyilvánult volna meg, ugyancsak szóban korrigálható lenne. Mivel azonban