Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

PLENÁRIS ÜLÉS - LŐVEI PÁL: XX. SZÁZADI ÉPÜLETEK MŰEMLÉKVÉDELMI PROBLÉMÁI

réti római katolikus templom (1973-1976, Szabó István) védetté nyilvánítása miniszteri vétó miatt hiúsult meg. Csak remélni lehet, hogy olyan minden vitán felülálló építészeti és műemléki érték, mint a győri megyei kórház klubháza (1963-1968, Ivánka András) védelem alá helyezése nem kap hasonló gellert. [A szinkronműterem és - némi vargabetűvel - a győri klubnál védetté nyilvánítása 2003-ban megtörtént.] Az, hogy mit kell, vagy mit akarunk védeni, a problémáinknak csak az egyik része, ha kronológiailag az első is. Ugyanilyen fontos, csak eddig még alig esett róla szó, hogy a már védetté nyilvánított épületeket hogyan, milyen módszerekkel, milyen szemlélettel védjük. A XIX. század második fele és a XX. század épületeinek esetében ma sokszor jóval engedékenyebb a műemlékvédelem, mint a korábbi időszakok emlékeinél. Senkinek nem tűnik például fel, vagy legalábbis senki nem teszi szóvá, hogy míg a Parlament épülete körül állandóan vonuló állványok mögött eleinte csak egyes köveket cseréltek ki, addig az utóbbi időben teljes épületrészeket bontanak el és építenek kizárólag új anyagból újjá. Tény, hogy például a baseli székesegyház esetében is az eredeti középkori szobordísz mellett ma már a XIX. század közepi másolatok is múzeumban találhatók, és a puha rajnai vörös homokkő díszek harmadik generációja is erősen rongált már, a regensburgi dóm vagy a jáki templom esetében azonban egyes szobrok másolatra cserélése mellett az eredeti falszövet és a teljes burkolat mégsem tűnik el. Hasonlóan másképp gondolkozunk a XIX. század közepe előtti és utáni falfestésekről. Míg a korábbiaknál az eredeti felületek minél teljesebb megőrzése mellett a megkülönböztető retusálás módszere az előírásos, a nagyjából a Vigadó koránál újabb díszítő festéseknél az újrafestés az általános - egyrészt anyagi okokból, másrészt olyan tapasztalatok alapján, miszerint a patronos vagy más módszerű, ismétlődő minták esetében a vonalkázós retusálás az összképet rendkívül vibrálóvá és idegenné tenné. Még azt a hitelesítő módszert se nagyon használjuk, amivel a szentendrei skanzenben, a kisalföldi tájegység jánossomorjai kis Szent Anna-kápolnájánál éltek, ahol az 1864-ben készült mennyezetfestés közép- és sarokdíszeit, valamint egy keretszakaszát eredeti vakolatával együtt, csupán konzerválva ültették át, és csak a hosszú keretsávokat festették újonnan. Az eltérő szemlélet a XX. századi épületek esetében is bocsánatos bűnnek számít. A magyarországi modernizmus II. Világháború utáni főműve, a budapesti MÉMOSZ-székház most folyó átépítése során homlokzatainak az építési korszakra jellemző, sóskúti mészkőlapokból álló burkolatát a szigetelési problémákra hivatkozva, de a régi felület kopottnak tartott volta miatt is, teljes cserére ítélték. A sóskúti kő már nem volt beszerezhető. A külföldről rendelt pótlék valószínűleg erősebb, azonban mindenképpen tömöttebb és fehérebb, mint az eredeti, és felületkezelése minden jó szándék ellenére sem adja vissza az eredeti hatását.