Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

ZÁRÓ PLENÁRIS ÜLÉS - RITOÓK PÁL: „C" SZEKCIÓ

nehéz és felelősségteljes ez a szerep, és ebben azt gondolom, mindannyian egyetérthetünk. Miháltz István, aki mint tervező építész gyakran találkozik a műemléki hatósággal, azt a vágyát fogalmazta meg, hogy legyen jobb az ügyfelek és a felügyelők viszonya. Legyenek párbeszédek, és aztán ez a párbeszéd szó végigvonult az egész vitán. Vélemények, érvek, jó és kevésbé jó példák, sőt az elvárások is megfogalmazódtak a felszólalások során. Remélem, hogy az élénk vita a sokszereplős műemlékvédelem minden egyes területének képviselője által szükségesnek nyilvánított párbeszéd kezdete volt (felügyelő, tervező és önkormányzati építész, egyetemi oktató és civil támogató). Mitagadás, volt az egésznek egy kis egymásra mutogató jellege, ezért nem véletlen, hogy Fejérdy Tamás azzal próbálta lezárni ezt a vonulatot, hogy bizony az ügyfelek kettős természetűek. Úgy általában nagyon támogatják és egyetértenek a műemlékvédelem elveivel, de ha őróluk személy szerint van szó, az ő házukról, akkor mindjárt szembe kerülnek ezekkel az egyébként támogatott elvekkel. A szekszárdi Pócs Margit arra hívta fel a figyelmet, hogy az „utca emberét" és a különböző önkéntes műemlékvédő egyesületeket, társadalmi szervezeteket jobban be kellene vonni munkánkba, mert ha bevonjuk, oktatjuk őket, megismertetjük velük az általunk annyira fontosnak tartott elveket és módszereket, akkor jobban számíthatunk rájuk a későbbiekben egy-egy helyreállítás során is. Orosz József annak igazolására, hogy a műemlékvédelem szekere - a gondok ellenére - egészen jól halad Sopron belvárosát és annak a közvéleményben szerencsére meglévő sikerét, elismerését említette. Szilágyi István, Winkler Gábor előadására visszautalva, egy fontos építészre, építészettörténészre és tanárra, Pogány Frigyesre emlékeztetett, aki hasonlóan ahhoz, ahogy ezt Winkler Gábor is megfogalmazta, az egész városból indult ki. Tehát az egész várost kell megérteni, mielőtt a tervező a konkrét munkával kezdene foglalkozni. Az összefüggések megismerésében pedig ma is sokat segíthetnek Pogány Frigyes művei. Elhangzott az is, hogy az építésztársadalom a műemlékvédelemtől teljesen függetlenül, jelenleg meglehetősen szervezetlen. A meglévő szervezetek - kamara, szövetség - nem tudnak a különféle behatásokra egységesen reagálni, nem tudják felvenni a harcot olyan ügyekben, amit mindenki támogatna. Korompai Katalin a Winkler Gábor által megfogalmazott elveket hangsúlyozta kifejezetten Budapest vonatkozásában a századfordulós, illetve a historizmus kori épületállomány fokozottabb védelme érdekében. Mester Éva felhívta a figyelmet arra, hogy a műemlékeseknek, a többi között, szorosabb kapcsolatot kellene kiépíteni és fenntartani a restaurátorokkal is, mert a jó kapcsolat kölcsönös előnyökkel és tanulságokkal jár.