Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

ZÁRÓ PLENÁRIS ÜLÉS - LŐVEI PÁL: „A" SZEKCIÓ

LŐVEI PÁL „A" SZEKCIÓ Azok a résztvevők, akik az „A" szekciót választották, nem a könnyed szórakozás mellett tették le voksukat. A három előadás a szekció címének - Műemléki értékek és inventarizáció - megfelelően a műemlékvédelem alapkérdéseivel foglalkozott, és elméleti jellegű volt. Jól mutatta ezt az elmélet központúságot az a műemléki konferencián nem mindennapi jelenség, hogy a szekcióülés alatt egyetlen dia levetítésére sem került sor, és bizony a hallgatóság komoly és töretlen figyelmére volt szükség ahhoz, hogy az összetett fogalmakkal, meghatározásokkal, elemzésekkel nehezített előadásokat követni tudják. Alihoz azonban, hogy a magyar műemlékvédelemnek valamikor a 80-as évek közepén kezdődött és a 90-es években kiszélesedett válságából kiutat találjunk, nagyon sok hasonló, nehéz és komoly elemzésre, gondolkodásra van szükség. Marosi Ernő előadása elején a nemrég elhunyt és éppen a szekció ülések idején eltemetett Engel Pál történészre emlékezett, és munkásságának a műemlékvédők számára is megszívlelendő tanulságaira mutatott rá. A történeti kutatások állandóan gyarapodó eredményei és az ezen eredmények gyakori megvizsgálása útján felvázolt történeti víziók engeli szembeállítása a műemlékvédelemben nemcsak a történeti tudat helyes vagy helytelen megnyilvánulásainak elemzéseként jelenik meg. Hiszen ellentétben a történeti víziókkal, a műemlék víziók megjelenítése és a jövő számára való rögzítése gyakran a műemléki kutatások eredményeinek részleges vagy teljes elpusztítását is maguk után vonják. Márpedig a műemléki kutatási eredmények és maguk a műemlékek történeti források is, amelyek nem egyedül műemlékvédelmi szempontból elemezhetők, ezért olyan állapotban kell azokat a jövőre hagyományoznunk, hogy majdan bármilyen más, akár ma még előre nem is látható elemzés tárgyául is szolgálhassanak. Marosi Ernő előadásában magát a rendezőktől származó címadást: „A műemléki értékelés fejlődése" vette vizsgálat alá. Véleménye szerint az érték, így a műemléki érték sem jeleníthető meg valamely ítélet képében, vagyis téves az értékelés szó használata. Korábban valóban volt ilyen ítélkezés, amelynek alapja mindig csak egy normával való összevetés lehetett, így a régmúlt és a közelmúlt szembeállítása, a régiségen belül a régebbivel szemben a még régebbi hangsúlyozása. A műemlékvédelemben az ilyen diszkrimináció nemcsak szavakban nyilvánul meg, az eredménye mindig valaminek az elpusztítása, valami magasabb rendűnek gondolt más dolog javára, vagyis a visszafordíthatatlan tett. Hozzátenném, hogy ezeket a pusztításokat a későbbiekben nagyon gyakran indokolatlannak, de legalábbis sajnálatosnak szokta nyilvánítani az utókor. Problematikus a fejlődés szó használata is. Arról persze lehet beszélni, hogy a műemlékek körei egyre tágulnak, az épített környezet, a múlt építészeti emlékeinek egyre újabb területei kerülnek a műem-